„Komolynak tűnő érdeklődés Gyurcsó iránt”

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2012.12.04. 17:45
null
Gyurcsó Ádám jól játszott a Genk ellen, nem meglepő, hogy felfigyeltek rá (Fotó: Tumbász Hédi– archív)
A Videoton labdarúgócsapatának egyik nagy értéke a 21 esztendős Gyurcsó Ádám, aki remek évet zár. Góllal mutatkozott be a magyar válogatottban, amelynél azóta is számol vele Egervári Sándor szövetségi kapitány, ráadásul az Európa-ligában is megmutathatta magát a fehérváriakkal. A Nemzeti Sport Online külföldi forrásokból úgy értesült, a szélső teljesítményére már fel is figyeltek tőlünk nyugatabbra, és nem lenne nagy meglepetés, ha megpróbálnák szerződtetni.

 

Gyurcsó Ádám igazán idén robbant be a köztudatba, amikor júniusban csereként beállva győztes gólt szerzett a csehek elleni válogatott meccsen. Ahogy azt nyáron jeleztük, már ekkor bekerült néhány játékosmegfigyelő noteszébe a neve, és mivel azóta a Videotonnal az Európa-ligában is feltűnt, sőt jól is játszott – az eddigi öt csoportmeccs mindegyikén pályára lépett, az FC Basel ellen gólpasszt adott – csak szaporodtak a neve mellett a bejegyzések.

Több országból is kaptunk olyan információkat, hogy pletyka szintjén már felvetődött a neve a lehetséges téli kiszemeltek között.

Az NB I-ben 44 meccsen nyolc gólnál és 10 gólpassznál járó középpályást képviselő Sport Concept menedzserirodánál azonban egyelőre nem kívánnak foglalkozni a találgatásokkal, szerintük ugyanis a Videotonnál kiváló helyen van a futballista, ahol minden adva van a fejlődéséhez, ugyanakkor azt nem tagadták, hogy valóban több csapat figyelmét felkeltette a játékos.

„Mi nem erőltetjük Gyurcsó klubcseréjét, bár vannak komolynak tűnő érdeklődések. A középpályás most nagyon jó helyen van Székesfehérváron, hiszen nemzetközi porondon szerepel, és nem mellesleg túl van az ötödik válogatott meccsén, ami azt jelzi, nem csak úgy egyszer véletlenül kapott meghívót, hanem valóban számol vele a szövetségi kapitány. Mindez a fehérvári szakmai munka dicsérete, vagyis minden adva van a fejlődéséhez, és ez a legfontosabb” – mondta a Nemzeti Sport Online érdeklődésére az ügynökség részéről Farkas Mátyás.

A játékosügynök éppen ezért nem is kívánt azzal foglalkozni, merre vezethet a futballista útja, ha a komoly érdeklődéseket esetleg ajánlattétel is követi.

Az mindenesetre tény, hogy az Európa-ligában a Basel és a Genk ellen is jól játszott a középpályás, sőt a selejtezőben a Gent elleni két győztes meccset is végigjátszotta. Vagyis nem lenne meglepő, ha svájci vagy belga klub is lenne az érdeklődők között. Már csak azért sem, mert a belga sajtóban a múlt héten is szóba került egy fehérvári játékos neve, Walter Lee-t a Lokerennel boronálták össze. Ráadásul a Genknek közismertek a magyar kapcsolatai, hiszen Köteles László most is a csapatot erősíti, míg a volt genki középpályás, Tóth Balázs éppen a Videoton játékosa…

De ne szaladjunk ennyire előre, a lényeg, hogy a 2011 tavaszán még a Videoton II-nél az NB II-ben edződő, majd fél évre Kecskemétre kölcsönadott Gyurcsó fejlődése töretlen, és ha így folytatja, valószínűleg külföldön is kipróbálhatja magát.

Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
2 órája

Kalmár Zsolt felépült és készen áll az új kihívásra

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 10:58

Aláírták a szerződést – Székesfehérvár önkormányzatának tulajdonába került a Fehérvár FC

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 21:10

Cser-Palkovics András: Pénteken szeretnénk aláírni a Fehérvár FC átvételét

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 09:06

NS-dokumentumfilm: visszatérés Madridba

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 17:42

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55
Ezek is érdekelhetik