Sándor: Nem vagyunk angyalok, de nem kezelnek partnerként a bírók

2012.11.27. 08:44
null
Egy kis hirig: a Tóth Bence–Kovács István összecsapás utóélete (Fotó: NS-archív)
A fehérváriak számon kérik Takács János játékvezető döntéseit a Lombard Pápa–Videoton mérkőzésen (1–0): a bíró nem adott meg a Videotonnak két tizenegyest, nem állította ki a pápai Tóth Bencét, miután az súlyos sérülést kockáztatva odarúgott Kovács Istvánnak, viszont leküldte a dulakodásban részt vevő Paulo Viníciust. A botrányos körülmények között elszenvedett vereség után senki sem nyilatkozott a klub részéről, de Sándor György csapatkapitány válaszolt a Nemzeti Sport kérdéseire.

„Megkérdeztem Takács Jánost, hogy miért állította ki Paulo Viníciust, mert senki sem értette – mondta a futballista. – Erre azt mondta a játékvezető, hogy azért, mert arcon ütötte Tóth Bencét. Megkérdeztem, hogy ezt ő látta-e, s erre igennel felelt. Pedig visszanézve a felvételeket, ilyesmi nem történt. Ezenkívül akkor sem adott tizenegyest az első félidőben, amikor betörtem a tizenhatoson belülre, két pápai védő rossz ütemben próbált megállítani, és ollóba fogott, majd Rodenbücher István elgáncsolt. Egyértelmű szabálytalanság volt. Aztán a második félidőben Szűcs Lajos is elütötte Paraibát. Rossz ütemben jött ki a kapus, adtak már ilyenért is büntetőt.”

A Videoton és a játékvezetők közötti konfliktus hosszú ideje tart. A párbeszédbe persze egyre többször szól bele más klub is, és immár nem csak Paulo Sousa nem érti, hogy mikor, miért, mit ítél egy-egy bíró.

„Nehéz ilyenkor nyugodtnak maradni, mert az ember igazságtalannak érzi a helyzetet, de a pályán a játékvezető kezében van a hatalom – mondta a középpályás. – Tudom, hogy nekünk nem az a dolgunk, hogy számon kérjünk egy-egy döntést, de ha normálisan kérdezünk valamint, akkor is minősíthetetlen hangnemben szólnak ránk a bírók. Ha nézek egy külföldi meccset, akkor azt látom, hogy nemcsak a futball jobb, hanem a játékvezetés is, mert tisztában vannak azzal, hogy egy mérkőzésen van indulat, és tudják kezelni a helyzetet. Sokszor hallottam már magyar játékvezető szájából olyanokat, hogy nem is hittem a fülemnek. Mi sem vagyunk angyalok, ám sajnos nem kezelnek bennünket partnerként a bírók. Van köztük korrekt is, de akad arrogáns, aki egy meccsen belül azt is fel tudja hánytorgatni, hogy mit mondtunk neki egy korábbi mérkőzésen. Pitiáner, bosszúálló ember az ilyen, ettől nem lesz jobb a labdarúgásunk.”

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
3 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01

Az Újpest mozgalmas meccsen győzte le a Debrecent a kánikulában

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 17:30