NB I: Senki nem tud a csapatban tizenegyest lőni - Szivics

2012.11.23. 21:27
A labdarúgó NB I 16. fordulójának második mérkőzésén a Pécs hazai pályán kapott ki a Pakstól. A 3–1-es vendéggyőzelmet hozó mérkőzés lefújásakor hangos füttyszó mellett vonult le Supka Attila, a hazaiak vezetőedzője.

„Érthetetlen volt számomra ez a mai mérkőzés. Egész héten arról beszéltünk, hogy azt a nívót kell fenntartani, amit a Videoton ellen tudtunk nyújtani a múlt héten.Tulajdonképpen ezért nem is változtattunk a csapat összeállításán. Csupán egy poszton próbáltam cserélni, hogy a támadójátékunk jobb legyen előre. Nem igazán jött össze, de számomra érthetetlen, hogy egy kapott gól után ennyire szétessünk. Azt hiszem az utóbbi időben volt tartása a csapatnak és ezt bebizonyította. Nem tudom mi történt a társasággal” – nyilatkozta a mérkőzést követően Supka Attila a Duna Televíziónak. Supka Attila a Duna Televíziónak.

Arra a kérdésre, hogy történt-e valami a csapattal a héten, ezt válaszolta a hazaiak vezetőedzője: „Biztos, hogy vannak mindennek következményei, de ezzel nem szeretnék foglalkozni. Én arra számítottam, hogy ugyanaz a játék, akarás és hozzáállás megmarad mindenki részéről, mint amit a Videoton ellen megmutattunk. Már az első perctől kezdve voltak problémák.”

A győzelemnek köszönhetően megelőzte a tabellán a Paks a Pécset. Tomiszlav Szivics, a vendégek vezetőedzője nyilatkozott a mérkőzést követően: „Az biztos, hogy más lesz a tavasz, mint az ősz. Jól játszott a csapat, gratulálok neki. Amit elterveztünk, azt sikerült a pályán megvalósítani. Hozzá kell tennem, hogy hét játékos nélkül érkeztünk Pécsre, ennek ellenére, aki ma lehetőséget kapott, az megmutatta, hogy lehet rá számítani.”

A végén több gólt is szerezhetett volna a Paks és még tizenegyest is hibázott Heffler Tibor személyében. Ezzel kapcsolatban ezt mondta a Paks edzője: „Sajnos kezd úgy tűnni, hogy nincs a csapatban olyan játékos, aki betudná rúgni a büntetőt.”

A 76. percben lecserélte Tököli Attilát a vendégek szakvezetője, aki lecserélése miatt parolázás nélkül az öltözőbe viharzott. Az esetről így nyilatkozott Tomiszlav Szivics: „Ez tipikus Tököli. Nem is akarom jobban kommentálni. 37 éves embernek tudnia kellene normálisan viselkedni, nem csak futballozni.”

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
20 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46