Labdarúgás: kiírták az új Albert-stadion építési pályázatát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.15. 12:59
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) kiírta az új Albert Flórián Stadion építésére vonatkozó meghívásos pályázatot.

A tender részleteinek ismertetéséből kiderül, hogy a kivitelezőnek vállalnia kell a jelenlegi létesítmény lebontását, valamint az új, legalább 22 ezer, de belföldi meccsek esetén a vendég és a hazai szektor állóhelyeivel 23 700 férőhelyes, fedett lelátójú, úgynevezett sky boxokkal ellátott stadion felépítését.

„Az új stadion mérete és lehetőségei által 100 százalékban figyelembe veszi mind az európai szövetség (UEFA) előírásait egy 4-es kategóriájú stadionra vonatkozóan, mind a nemzetközi szövetség (FIFA) ajánlásait" – olvasható a pályázatban.

A kiírás szerint az új létesítményt 90 fokkal elforgatják, ezáltal az épület tájolása ideális lesz, mert nem szorítja rá azt a népligeti csomópontra, így a négy beléptető ponttal ellátott stadion új pozíciójában a két metrómegálló (Népliget, Nagyvárad tér) közé kerül, melynek köszönhetően a tömeg eloszthatósága, a biztonságos megközelítés és a szurkolók szétválasztása jobban megoldható lesz.

A projekthez tartozik egy négyemeletes fejépület – ebben kapnak helyet a klubirodák és a sportmúzeum – felépítése is, amely alatt háromszintes, 352 autó befogadására alkalmas mélygarázs lesz. A területen összesen 813 darab parkolóhelyet alakítanak ki.

Az ajánlattételi határidő december 13-a, a győztes cégnek pedig szerződéskötéstől számított 18 hónapja lesz a kivitelezésre. A versenyt főként az ajánlati ár dönti el, ugyanis a kiírt pályázat szerint ez 60 százalékos súllyal szerepel majd az elbírálásban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik