A négygólos kispesti zakó után Sisa felajánlotta lemondását

2012.11.21. 20:03
null
Délczeg Gergely (balra) nem talált be, de a Honvéd<br />így is négy gólig jutott (Fotó: Czerkl Gábor)
A Bp. Honvéd futballcsapata 4–0-ra győzött hazai pályán a Diósgyőr ellen a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A találkozó után a diósgyőri vezetőedző, Sisa Tibor azonnali hatállyal felajánlotta lemondását, ennek elfogadásáról a DVTK vezetősége a csütörtöki napon tárgyal.

Rudolf Gergely mellett többek között a két spanyol légiós, Fernando és Francisco Gallardo is a DVTK kispadján kapott helyet, a vendégek azonban erős csapattal álltak fel, a pápai bajnokin kiállítottak közül Michal Hanek és Gosztonyi András is kezdett. A Honvédot irányító Marco Rossi két helyen változtatott a Haladás elleni bajnokin kezdő csapatán.

A mérkőzés elején a kispestiek játszottak veszélyesebben, a vendégek az első fél óra vége felé kezdték el csipkedni magukat. A szünet előtti percek aztán megint a Honvédé voltak – Vernes Richárd volt a legaktívabb a hazaiak közül –, de gól egyik lehetőségből sem született.

Az 54. percben megint Vernes veszélyeztetett, szabadrúgásból néhány centivel lőtt csak a bal felső sarok mellé. Tizenhárom perccel később viszont egy újabb szabadrúgását követően már a diósgyőri kapuba került a labda, mégpedig Alekszandar Ignjatovics pontos fejesének köszönhetően. 1–0

A gól után Sisa Tibor becserélte Rudolfot (Takács Péter helyére), ám a 83. percben ismét a Honvéd volt eredményes, mégpedig hathatós diósgyőri segítséggel, Baráth Botond beívelését ugyanis Hanek és Tajti Norbert is elnézte. 2–0

Ezzel még korántsem volt vége a vendégek megpróbáltatásainak. A 88. percben Vernes háromgólosra növelte csapata előnyét (3–0), majd a hosszabbításban tizenegyesből beállította a 4–0-s végeredményt, a büntetőt összehozó Jeff Silva kezezés miatt ráadásul piros lapot kapott.

A DVTK hivatalos facebook-oldala szerint Sisa Tibor a találkozó utáni sajtótájékoztatón felajánlotta azonnali lemondását. Dudás Hunor ügyvezető a Nemzeti Sportnak elmondta: a diósgyőri vezetőség csütörtökön ül össze, megtárgyalja az eseményeket, és döntést hoz arról, hogy elfogadja-e Sisa lemondását.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Bp. Honvéd–Diósgyőr 4–0 (Ignjatovics 67., Baráth 83., Vernes 88., 92. – a másodikat 11-esből)

MESTERMÉRLEG

Marco Rossi: – Kiegyenlített mérkőzést játszottunk az első gólig, de azt követően eldőlt a meccs. A DVTK elvesztette az önbizalmát. Több gólhelyzetet is kialakítottunk, amiből jó néhányat kihasználtunk. Elégedett vagyok a csapatommal, mert jó egyéni teljesítményeket láttam.

Sisa Tibor: – Sok mindenre számítottam, de erre nem. Nem biztos, hogy most csak a mérkőzésről kell beszélnem. Eddig sem kapaszkodtam egyetlen kispadba sem, most sem teszem. A vezetőknek többször jeleztem, hogy távozni szeretnék, de nem tudok mást mondani egy ilyen mérkőzést követően, mint hogy felajánlom lemondásomat.

 

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31

Babos Bence: A ZTE-nél is csak a teljesítmény számít

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 10:25

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44