Videoton: Torghelle a presztízs miatt is nyerne a Loki ellen

2012.10.28. 10:21
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton a vasárnap rangadót játszik a DVSC-Tevával. A fehérváriak csatára, Torghelle Sándor a klub hivatalos honlapján beszélt a Debrecen elleni mérkőzésről.
A fehérvári támadót az NB I 8. fordulójában kiállították, és hárommeccses eltiltást kapott, de azt már letöltötte, így vasárnap pályára léphet a Debrecen ellen.

„Nem vár ránk könnyű mérkőzés, a DVSC jó formában van a bajnokságban, és biztos, hogy nem feltartott kézzel érkeznek hozzánk. A mi önbizalmunknak nagyon jót tett a Basel elleni győzelem, azonban azt a történetet már lezártuk, nem foglalkozunk vele, az már a múlt. Pénteken regeneráló edzésünk volt, szombaton viszont már maximálisan a DVSC elleni bajnokinkra koncentrálunk. Hazai pályán mindenképp győzni szeretnénk, nem csak presztízsből, hanem azért is, hogy felzárkózzunk a tabellán az éllovasokhoz" – mondta a meccse előtti napon Torghelle a vidi.hu-nak.

A 42-szeres válogatott csatár nagy csatát vár a DVSC két középső védőjével, valamint elmondta, a küzdelemnek nagy szerepe lesz a mérkőzésen.

„Legtöbbször természetesen a DVSC belső védőivel kell megküzdenem. Mészáros Norberttel jól ismerjük egymást a válogatottból, ő egy nagyon kemény, harcos védő, nem kellemes ellenfél egyetlen támadó számára sem. De ugyanez elmondható a Debrecen másik középső védőjéről, Simacról is. Biztos, hogy a küzdelemnek is nagy szerepe lesz a mérkőzésen, de szerintem sok szép megmozdulást is láthatnak majd a stadionba kilátogató szurkolók, hiszen mindkét csapatban vannak ügyes, kreatív futballisták" – fejezte be Torghelle.

A Videoton–DVSC-Teva mérkőzés – amelyről élő, folyamatosan frissülő cikket közlünk – ma 16.30-kor kezdődik Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban.

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35