DVSC: Ilyen gólokat nem szabad kapni - Szakály P.

Vágólapra másolva!
2012.10.30. 08:35
A labdarúgó NB I 12. fordulójában a DVSC-Teva 3–1-es vereséget szenvedett a Videoton otthonában. Szakály Péter, a debreceniek magyar válogatott középpályása a dvsc.hu-nak elmondta, mentálisan tompának érezte a csapatát.

„Tompábbak voltunk, nem is fizikailag, hanem inkább mentálisan – kezdte Szakály Péter. – Lassan járattuk a labdát, keveset voltunk az ellenfél kapuja előtt, nem voltak minőségi beadások, pedig tudtuk, mire számíthatunk a Videotontól. A védekezésből jól kontráztak, remekül lezárták a széleket és középen is jól tömörültek, egyszerűen nem tudtuk feltörni a falat. Számítottunk rá, hogy így játszanak majd, hiszen figyeltük az Európa-liga-meccseiket, mégis elkövettünk azokat a hibákat, amelyeket nem kellett volna. Ilyen gólokat nem szabad kapni. Sajnos így sikerült, de tesszük tovább a dolgunkat. Szerdán szeretnénk továbbjutni a Magyar Kupában, majd szombaton a Paks ellen győzni hazai pályán."

Legfrissebb hírek

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
4 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
4 órája

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
8 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:09

Ekkor jön az FTC–Puskás Akadémia rangadó – megvan a 4. forduló menetrendje

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:24

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 13:31
Ezek is érdekelhetik