DVTK: Biztos voltam benne, hogy nem kapunk gólt - Bacsa

2012.09.24. 08:35
Ahogy arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I 8. fordulójában a DVTK Bacsa Patrik korai góljával 1–0-ra legyőzte az MVM Paksot. A találkozót követően a győztes gól szerzője klubja hivatalos honlapján, a dvtk.eu-n értékelt.

„Egy küzdelmes mérkőzést láthattak a szurkolók, sokat futottunk a két kapu között, Takács Péter, Elek Ákos és Fernando rendszeresen feltűnt mind a két kapu előtt – emlékezett vissza Bacsa Patrik. – Gyorsan sikerült megszerezni a vezetést és utána is mindent megtettünk az újabb találatért, ami, ha sikerül, akkor sokkal könnyebbé tette volna a mérkőzést. De hátul is sokat dolgoztak a csapattársak, szinte biztos voltam benne, hogy nem kapunk gólt. Nagyon örülök a győzelemnek, mert minden siker nagyon fontos, különösen hazai pályán, és biztos vagyok benne, hogy az eredménycentrikus játékunk hamarosan szép játékkal is párosul."

A 20 esztendős támadó góljára is visszaemlékezett.

„A középpályán Takács Péter megszerezte a labdát és Fernandóhoz passzolt. Én a bal szélen elfutottam, kaptam egy nagyszerű labdát, amit jobb lábbal kicsit megtoltam, majd ballal a rövid fölső sarokba lőttem. Nem sokkal később kaptam egy hasonlóan kitűnő beadást Fernandótól, sikerült is megelőzni a védőmet, de nem sokkal a kapu fölé lőttem a labdát" – mondta a futballista.

A következő fordulóban a Diósgyőr a Ferencváros vendége lesz. Bacsa már erre a mérkőzésre is előretekintett.

„Nem mondok újdonságot azzal, hogy egy nehéz mérkőzésnek nézünk elébe, de az Üllői útra is úgy utazunk, hogy ott is nyerjünk. Bízom benne, hogy sok szurkoló kísér el minket Budapestre, mert otthon és idegenben is nagyon sokat segít a buzdításuk" – tette hozzá a támadó.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
10 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
10 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
Tegnap, 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29