Videoton: „Sousának ugyanakkora része van a sikerben, mint bármelyikben”

2012.08.20. 10:00
A Videoton labdarúgócsapatát a tegnapi mérkőzésen (Videoton–Eger 2–1) Paulo Sousa eltiltása miatt irányító Joan Carrillo szerint a portugál vezetőedzőnek a tegnapi sikerben is ugyanakkora szerepe van, mint a korábbiakban.

„Attól függetlenül, hogy Paulo Sousa ma nem ülhetett le a kispadra, egész héten ő irányította a csapat felkészülését, így a mai sikerünkben is ugyanakkora része van, mint bármelyik másikban. Nagyon kemény mérkőzés volt a mai, az Eger azt játszotta, amire számítottunk: a vendégek nagyon masszívan, szervezetten védekeztek, nehéz volt mögéjük kerülnünk" – mondta a vidi.hu-nak Paulo Sousa segítője, Joan Carrillo, aki a vezetőedző eltiltása miatt irányította tegnap a Videotont. vidi.hu-nak Paulo Sousa segítője, Joan Carrillo, aki a vezetőedző eltiltása miatt irányította tegnap a Videotont.

„Ahogy Simon Antal is mondta, az Egernek két nagy ziccere volt a mérkőzésen, ebből egyet gólra váltottak. A játékosaink nagyon keményen dolgoztak az egyenlítésért. Folyamatosan nyomás alatt tartottuk az egriek kapuját, végül ami a Honvéd ellen a múlt héten nem sikerült, nevezetesen gólt szerezni az utolsó percben megítélt büntetőből, az most szerencsére összejött. Nagyon fontos dolog, hogy a csapat ismét megmutatta, milyen nagy tartása van, hiszen az utolsó percig küzdöttek a srácok, de nagy köszönet illeti a szurkolóinkat is, akik az utolsó pillanatig bíztak bennünk és űzték-hajtották a csapatot" – tette hozzá Carrillo.

„Tudtuk, hogy a Videotonnak nemzetközi kupameccse lesz a jövő héten, de számítottunk arra, hogy a legjobb csapatával fog pályára lépni, mivel ezen a héten nem volt mérkőzése. Szintén nem ért minket meglepetésként, hogy nem mi irányítottuk a játékot, ám készültünk arra, hogy ha lesz lehetőségünk a hazai kapu előtt, akkor abból gólt szerezzünk. A fő hangsúlyt persze a védekezésre helyeztük. Két nagy lehetőségünk adódott a mérkőzésen, ebből egyet sikerült gólra váltanunk, ez nem olyan rossz arány. Várható volt, hogy a vezetésünk megszerzése után a Videoton újabb támadókat küld a pályára, ettől függetlenül úgy gondolom, nem lehetetlen dolog idegenben sem kapott gól nélkül lehozni egy mérkőzést, de a mai meccsben benne volt, hogy fogunk gólt kapni. Az a legfájóbb, hogy az utolsó percekben veszítettük el a mérkőzést: úgy vélem, az egy pontra rászolgáltunk volna" – értékelt a 2–1-es vereséget követően az Eger vezetőedzője, Simon Antal.

 

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

A jövő héten megtörténhet a tulajdonosváltás a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:01

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35