KTE: Bori és Németh is távozna a klubtól

Vágólapra másolva!
2012.08.27. 19:46
Áll a bál a labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE háza táján, ugyanis nem elég a gyenge – öt forduló alatt két megszerzett pont – szereplés, a csapat két meghatározó futballistája, Bori Gábor és Németh Gábor is bejelentette távozási szándékát.

A középpályás ügyeit intéző ügynökség képviseletében Illés Zoltán elmondta, Bori Gábor kezdeményezte a klubnál a távozását, és ha megfelelő ajánlat érkezik, a vezetők nem gördítenek akadályt az elé, hogy máshol folytassa pályafutását. A 28 éves középpályásnak már vannak ajánlatai, így péntek éjfélig, az átigazolási időszak végéig minden bizonnyal meglesz az új klubja. Nem lenne meglepetés, ha Bori a haladáshoz szerződne, hiszen a szombathelyi klub már a nyári átigazolási időszak elején is szerette volna átigazolni a középpályást.

A rangadó.hu kecskeméti forrásból azt is megtudta, hogy nem Bori az egyetlen, aki távozhat, mert Németh Gábor is hasonló lépésre szánta el magát. A rutinos kapus távozását az is erősítheti, hogy a Győri ETO ellen nagy meglepetésre kimaradt a KTE kezdőcsapatából, igaz, később csereként pályára lépett Antal Botond kiállítása miatt.

Németh menedzsere, Paunoch Péter a Nemzeti Sport Online kérdésére is megerősítette, kezdeményezték a klubvezetőknél a kapus szerződésének felbontását.

kerdes=Jó döntés a távozás?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|
nso_uj_valaszto_szavazas
Szavazás

Jó döntés a távozás?

Igen Nem

mceBlockPasteEnd

 

SZAVAZÁS

Ön szerint hányadik helyen végez az NB I-ben a Haladás?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

Óbudáról érkezett az NB II-es Soroksár második téli igazolása

Labdarúgó NB II
3 órája

Argentin középpályást igazolt a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

NS-infó: Csoboth feljelenti klubját a FIFA-nál – távozik Törökországból

Légiósok
6 órája

NB II: megvan a Szentlőrinc és a Budafok első téli szerzeménye

Labdarúgó NB II
6 órája

Két utánpótlás-válogatott játékost vett kölcsön a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:39

Gradisar visszatérhet az NB I-be, az Újpest lehet az egyik érdeklődő – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:44

A Puskás Akadémia játékosát orvosi vizsgálatra várják Újpesten – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:18

A Szeged megerősítette a volt NB I-es védő érkezését

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:10
Ezek is érdekelhetik