Kecskemét: Litsingi számára a játék a legfontosabb

2012.08.16. 09:18
Francis Litsingi, a Kecskemét labdarúgócsapatának kongói támadója csapata hivatalos honlapjának, a kecskemetite.hu-nak nyilatkozott eddigi magyarországi pályafutásáról. Litsingi boldog a közelgő jubileum miatt, és ugyanaz a célja minden héten, mint eddig. Kecskeméti karrierje legszebb emlékének a tavalyi Magyar Kupa-döntőt tartja, és a jövőben is a legfontosabb számára, hogy pályán lehessen.

A labdarúgó NB I 4. fordulójában rendezendő Kecskeméti TE–Kaposvári Rákóczi bajnoki mérkőzésen 100. alkalommal léphet pályára a magyar bajnokságban Francis Litsingi, a hazaiak kongói támadója. A futballista céljai nem változtak mióta Kecskemétre igazolt: minél több mérkőzésen pályára lépni.

„Alapvetően nem vagyok az a nosztalgiázós típus, de úgy érkeztem meg Magyarországra és azon belül Kecskemétre, hogy a lehető legtöbb játéklehetőséghez jussak, megfelelő ütemben tudjak fejlődni. Akkor és most is az volt a célom, hogy minden meccsen a pályán lehessek, ezt tartani fogom egész pályafutásom során” – mondta Litsingi.

A 25 éves támadó legemlékezetesebb meccsének a Videoton ellen 3–2-re megnyert kupadöntőt tartja.

„Nekem is akadtak kifejezetten jó meccseim, de mindent egybevetve a kupadöntő élményét semmi sem tudja elhomályosítani. Az a legemlékezetesebb meccs számomra, bárki bármikor is fogja kérdezni. Nagy tettet hajtottunk végre, és erre egész életemben mindig szívesen emlékszem majd vissza.”

Litsingi hozzátette: mindegy, hogy melyik poszton kap lehetőséget, számára a játék a legfontosabb. A kecskeméti csatár végül szót ejtett hazája válogatottjáról is.

„Mindig szívesen mentem és remélem, a jövőben is mehetek, nagyon boldog voltam az első meghívó után. Sok konkrétumról nem tudok beszámolni, de nagyon remélem, a jövőben is kapom majd az értesítést Kongóból.”

Legfrissebb hírek

Vasas: játékoscsere a KTE-vel, Kovács Patrik is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 18:44

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
2026.06.08. 15:52

KTE: a tízgólos csatárról már megegyeztek és a Vasastól is igazolhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 10:34

NB II: korábbi U-válogatott játékost igazolt a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 11:00

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 19:00

Háromgólos sikerrel fejezte be az idényt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 17:52
Ezek is érdekelhetik