Coulibaly mesterhármasával győzött a Debrecen

2012.08.18. 20:32
null
Megnyerte a meccset a Pécs, aztán elveszítette (Fotó: Török Attila)
A Pécs két góllal is vezetett már a címvédő DVSC-Teva ellen, de Adamo Coulibaly három találatával fordítani tudott a hajdúsági csapat.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA.

Három régi ismerős köszöntötte a vendég Debrecent Pécsen: a volt debreceni edző, Supka Attila, a hajdúságiak színeiben 129 meccsen 38 gólt szerző csatár, Bajzát Péter, valamint a jelenlegi bajnoki címvédőnél négy idényt lehúzó Bodnár László – no és új arcként a kezdőrúgást elvégző ünnepelt, az olimpiai bronzérmes birkózó, Módos Péter.

Mivel a magyar bajnoknak csak csütörtökön lesz jelenése az Európa-liga küzdelmeiben, Kondás Elemér nem a B-csapatát küldte a pályára. A pécsiek így is jobban kezdték a mérkőzést, éppen Bajzát, illetve a távolról is bátran kapura lövöldöző Wittrédi Dávid révén többször is veszélyeztették a vendégek kapuját. Az első ivószünet előtt ők ketten hozták össze a mérkőzés addigi legszebb jelenetét: utóbbi jobbról beadott, előbbi a 16-osnál szép mozdulattal rádőlt a labdára, ám Vukasin Polekszics védett.

Ezt követően alábbhagyott az iram, de láthattunk érdekes jeleneteket: a lesérült Bajzát helyére beállni szándékozó Solomon Okoronkwo például nem volt képes rendezni felszerelését kétszeri próbálkozására sem, Jean-Baptiste Akassou pedig először akasztotta Szakály Pétert, majd jóindulata jeleként elhelyezett egy csattanós csókot a debreceni karmester arcán.

A pécsi fölény egyébként kitartott a félidő végéig: ha Miroszlav Grumics lábai pár centiméterrel hosszabbak, a hazaiak térhetnek előnnyel szünetre.

Amely után beállt a Debrecenbe a felépült Selim Bouadla, de mégis a hazaiak szerezték meg a vezetést: Solomon Okoronkwo szépen játszott össze Grumiccsal, kicselezte a magát könnyen megadó Mészáros Norbertet, majd 11 méterről a bal sarokba bombázott.

Kondás a gólra Ibrahima Sidibe beállításával válaszolt, Supka a mezőnybe beleszürkülő Wittrédi helyére Nagy Olivért küldte be, alighanem már a kontratámadásokra gondolva.

Nem így történt: Okoronkwo gyorsan középre lőtte a labdát egy jobb oldali szabadrúgás után, a most is álmélkodó vendégvédők mellett Jiri Krejci pedig közelről a hálóba lőtt. Nagy Olivér a meccs háromnegyedénél eldönthette volna a mérkőzést, de közeli perdítését hatalmas bravúrral védte Polekszics, akárcsak a Simac által az ötösön Grumicsra bombázott labdát is.

Ahogyan az lenni szokott, „büntiből" szépített a Debrecen: Eke Uzoma összehozott teljesen fölöslegesen egy büntetőt, amelyet Adamo Coulibaly váltott gólra. A támadó a 75. percben csattanós választ adott kritikusainak: egy előreívelt labdát Dibusz Dénes, a hazai kapus fejjel próbált meg tisztázni a 16-os előtt, Coulibaly elé került a labda, s a francia 30-ról kapásból a hálóba lőtt, 2–2-re alakítva az állást.

És ha egy üzlet beindul: Coulibaly Szakály Péter és Ibrahima Sidibe csodálatos összjátéka megkoronázásaként a hálóba kotorta a labdát, eldöntve a mérkőzést is. 2–3

A Pécs még egyenlíthetett volna, de Grumics fejese a lécen csattant: győzött a Debrecen.

Coulibaly for President! – írtuk a héten. Ezek után mivel álljunk elő? Coulibalyt a válogatottba?!

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA.

PMFC–DVSC-TEVA 2–3

(A Sport Televízió felvétele)

A VEZETŐEDZŐK ÉRTÉKELÉSE

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ

PÉCSI MFCDEBRECENI VSC 2–3 (Okoronkwo 47., Krejci 61., ill. Coulibaly 70., 75., 79. – az elsőt 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 4 3 1 9–5 +4 9
2. Budapest Honvéd 3 3 4–1 +3 9
3. Haladás 4 2 2 8–3 +5 8
4. Diósgyőri VTK 4 2 1 1 4–3 +1 7
5. Kaposvári Rákóczi 4 2 2 5–6 –1 6
6. Ferencváros 3 1 2 5–2 +3 5
7. MTK Budapest 3 1 2 4–2 +2 5
8. Pécsi MFC 4 1 2 1 5–5 0 5
9. Videoton FC 3 1 1 1 2–2 0 4
10. Győri ETO 3 1 1 1 4–6 –2 4
11. MVM Paks 3 2 1 4–5 –1 2
12. Kecskeméti TE 4 2 2 4–6 –2 2
13. Lombard Pápa FC 3 2 1 2–5 –3 2
14. Újpest FC 3 1 2 3–5 –2 1
15. Egri FC 3 1 2 3–6 –3 1
16. Siófok 3 1 2 1–5 –4 1
Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
3 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
6 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
12 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Gert Remmel: Nem szoktunk hozzá az ilyen színvonalú meccsekhez, de jól teljesítettünk

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 21:17