Labdarúgás: kiemelt beruházás lett a debreceni stadion

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.20. 10:16
Kormányrendelet alapján kiemelt beruházásnak nyilvánították a debreceni Nagyerdei Labdarúgó-stadiont – áll a Magyar Közlöny pénteken megjelent legújabb számában.

A kormányrendelet augusztus elsején lép hatályba.

A stadion építése és környezetének rekonstrukciója a tervek szerint ősszel kezdődhet és 2014 tavaszán fejeződhet be.

Bordás Péter felelős tervező május elején a látványtervek bemutatásakor elmondta: Magyarország első 4. generációs stadionja épül fel a cívisvárosban, vagyis a labdarúgó-mérkőzések rendezésén túl más események megtartására is folyamatosan alkalmas létesítmény születik.

A 20 020 férőhelyes aréna terveinek engedélyeztetési eljárására nyáron kerül sor, ősszel pedig nyílt közbeszerzési eljárással választják ki a kivitelezőt. Ha a tender eredményes lesz, ősszel a munkálatok is elindulhatnak.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény legfőbb célja a hatósági engedélyezési eljárások felgyorsítása, az ügyintézési határidők csökkentése. A törvénynek közvetlenül az ügymenet gyorsítását szolgáló szabályai mellett az egyes hatósági és szakhatósági hatáskörök kormányrendeletben egyedileg történő telepítése is a szakszerűséget és a gyorsaságot kívánja elősegíteni.

Legfrissebb hírek

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39
Ezek is érdekelhetik