Király Gábor győzelemmel tért vissza Szombathelyre

Vágólapra másolva!
2012.07.22. 19:16
null
Király Gábor ismerős közegbe csöppent Szombathelyen (fotó: Németh Ferenc)
A Haladás labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 1–0-ra kikapott hazai pályán az 1860 Münchentől, amelynek kapuját az egész mérkőzésen a nagy szeretettel fogadott korábbi szombathelyi kedvenc, Király Gábor őrizte.

Tizenöt év után újra a Rohonci úton lépett pályára Király Gábor, ezúttal azonban ellenfélként. Ennek ellenére természetesen óriási szeretettel fogadták az 1860 München válogatott kapusát: a haladas.hu tudósításában beszámol róla, hogy a B-közép „Üdv itthon, Gabi, várunk haza!” molinóval várta korábbi kedvencét. A kapus ünnepi fogadtatására ráerősített az is, hogy a kezdőrúgást édesapja, Király Ferenc végezte el a találkozón, amelyet a „A Király hazatér” jelszóval harangoztak be.

A mérkőzést a müncheniek kezdték jobban, de a félidő közepére kiegyenlítetté vált a játék, ennek ellenére a nem túl nagy iramú összecsapás 34. percében a vendégek szereztek vezetést.

Kai Bülöw lágy labdáját Ismael Blanco félfordulattal, kilenc méterről lőtte kapura, Rózsa Dániel bravúrral védett. A szögletet Grigorisz Makosz végezte el a bal oldalról, a középre kifejelt labdát pedig Benjamin Lauth jobbal, 18 méterről a jobb felső sarokba bombázta. 0–1

Jobb volt az 1860 München, így a hazaiak elsősorban kontrákból tudtak veszélyeztetni. Az 57. percben egy ilyen végén Királynak kellett hárítania Radó András lövése után, majd nem sokkal később Tóth Péter fejelt a kapu mellé.

A rengeteg csere miatt nem alakult ki folyamatos játék, így egyik csapat sem legjobb formáját mutatta, a Haladás próbálkozott a hajrában az egyenlítéssel, de hiányzott az átütőerő, Király Gáborék megérdemelten győztek 1–0-ra.

NYILATKOZATOK A MÉRKŐZÉS UTÁN
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
HALADÁS–1860 MÜNCHEN 0–1 (0–1)
Szombathely, 3500 néző. Vezette: Bognár T. (Huszár, Kóbor)
HALADÁS: Rózsa (Gőcze, a szünetben; Mursits, 68.) – Schimmer (Kalász, 74.), Guzmics, Tóth P. (Farkas M., 72.), Halmosi (Devecseri, 78.) – Horváth A. (Búrány, a szünetben), Kulcsár K. (Fehér Z., a szünetben) – Nagy D. (Szakály A., 64.), Nagy G. (Ugrai, 64.), Radó – Kenesei K. (Andorka, a szünetben). Vezetőedző: Artner Tamás
1860 MÜNCHEN: Király – Wojtkowiak, Schindler, Bülow, Volz (Feick, a szünetben) – Stoppelkamp (Glatzer, 75.), Bierofka (Stahl, 28.), Makosz, Nicu – Lauth (Tomasov, 62.), Blanco (Wiesböck, 78.). Vezetőedző: Reiner Maurer
Gólszerző: Lauth (34.)
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik