ETO: Kronaveter nem véletlenül volt az év játékosa - Pintér

Vágólapra másolva!
2012.07.16. 11:36
Tovább erősödik a Győri ETO FC, s talán a ETO az egyedüli együttes, amelyik beleszólhat a Debreceni VSC és a Videoton párharcába a bajnoki címért. Hat játékos érkezése már biztos, de további változások várhatók.

Győrben az átigazolási időszak első szerzeménye Rok Kronaveter, a szlovén középpályás volt, aki meglehetősen nagy lövőerejével és emellett technikás játékával hívta fel magára a figyelmet. A német Cottbusból érkező labdarúgót Szlovéniában kétszer is az év játékosának választották.

Pintér Attila vezetőedző kérésünkre néhány mondattal jellemezte az újonnan érkezőket.

„Rok Kronavetert valószínűleg nem véletlenül választották hazájában az év játékosának – értékelt a szakember. – Igaz, annak is oka lehet, hogy miért nem marasztalták a Bundesligában. Tény, hogy kreatív, nagy munkabírású középpályásról van szó, ilyet kerestünk korábban, s most személyében megtaláltuk.”

A cseh Michal Svecet valószínűleg a védelem jobb oldalán szerepelteti majd az ETO vezetőedzője:

„Rendkívül gyors játékos, ráadásul technikás, a támadások segítése is a feladatai közé tartozik majd.”

Pintér Attila jó véleménnyel van a szerb Nemanja Adricsról is.

„Gyors, kreatív csatárról van szó, olyan, aki nemcsak felvállalja, meg is valósítja az egy az egy elleni játékot. A szerb futballistákra jellemző erőszakosság neki is erénye, ezért hasznára lehet az ETO-nak. Hasonló véleménnyel vagyok a román Mihai Dináról is, aki ugyan még nem a játékosunk, de nem bánnám, ha az ETO-ban futballozna.”

A magyar válogatott Lipták Zoltán szerződtetését a szakember szorgalmazta, így aztán különösebb meglepetést nem jelent a védő játéka.

„Zoli tapasztalt futballista, ám azon vagyunk, hogy mielőbb elsajátítsa, megszokja az ETO védekezési taktikáját.”

A győriek vezetőedzője szólt még a 19 éves, Veszprémből igazolt Lang Ádámról is, Pintér Attila szerint nagyon nagy tehetség a védő, s minden adottsága megvan ahhoz, hogy válogatott labdarúgó legyen belőle.

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK: GYŐRI ETO
Érkezők: Nemanja Andrics (szerb, FK Rad Beograd – Szerbia), Fuad Bugerra (algériai, CS Constantine – Algéria, lejárt a kölcsönszerződése), Nicolas Ceolin (brazil, Budapest Honvéd – lejárt a kölcsönszerződése), George Ganugrava (grúz, ZTE FC – lejárt a kölcsönszerződése), Rok Kronaveter (szlovén, Energie Cottbus – Németország), Lang Ádám (Veszprém), Lipták Zoltán (Újpest), Mihai Nicorec (román – ZTE, kölcsönből vissza), Marek Strestík (cseh-szlovák, FC Zbrojovka Brno – kölcsön után végleg), Lasa Totadze (FC Dila Gori – Grúzia, lejárt a kölcsönszerződése)
Távozik/ távozhat: Valentin Babic (horvát, ?), Fuad Bugerra (algériai, CS Constantine – Algéria, ?), Nicolas Ceolin (brazil, Bellinzona – Svájc, ?), Giorgi Ganugrava (grúz, ?), Fehér Zoltán (Haladás), Ji-Paraná (brazil – DVTK?), Kiss Máté (Siófok – kölcsönbe), Molnár Tibor (Siófok – kölcsönbe), Nacsa Péter (Lombard Pápa?), Linas Pilibaitis (litván, Maccabi Haifa – izraeli?), Simon András (Lombard Pápa?), Marek Strestík (cseh-szlovák, FC Zbrojovka Brno – Csehország, lejárt a kölcsönszerződése), Szabó Ottó (Soproni VSE?), Lasa Totadze (grúz, ?), Varga Tamás (Siófok – kölcsönbe), Windecker József (Siófok – kölcsönbe), Zámbó Bence (Kaposvár – kölcsönbe)

Kiszemeltek: Mihkel Aksalu (észt, Flora Tallinn – Észtország), Mihai Dina (román, Petrolul Ploiesti – Románia, szabadon igazolható), Michal Svec (cseh, szabadon igazolható, legutóbb Heerenveen – Hollandia), Marlon Pereira (holland, próbajáték, legutóbb Willem II – Hollandia), Leonardo (portugál, próbajáték)

Legfrissebb hírek

Futballindiánok – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.02. 23:07

Marco Rossi elmondta, kinek szurkol a Puskás-Suzuki-kupán

Minden más foci
2025.05.02. 12:19

Labdarúgás: az ifi BL-ben sem tartoznak az elithez a magyar csapatok

Utánpótlássport
2025.04.30. 09:15

Football Forum Hungary: „Már csak a válogatott futballban győzheti le Dávid Góliátot”

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:04

Football Forum Hungary: A számok azt mutatják, változtatni kell a magyar utánpótláson – Csepregi György

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 13:17

Football Forum Hungary: Játékosmegfigyelők nélkül ma már nem működhet egy klub – Balogh Tamás

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 11:54

Football Forum Hungary – szakmai találkozó a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 10:48

Labdarúgás: több mint ezer fiatalperc az NB I 29. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.28. 19:47
Ezek is érdekelhetik