Honvéd: Hajdú Norbertet osztrák csapat is kereste már

2012.06.06. 14:26
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata tizenegy játékostól búcsút intett a szezon végével, köztük Hajdú Norberttől is, aki korábban viselte a piros-feketék csapatkapitányi karszalagját. A futballista a Nemzeti Sportnak elismerte, meglepte a klubvezetés döntése.
„Nem tagadom, meglepődtem, amikor közölték velem a hírt, hogy mennem kell, hiszen nem terveztem a váltást, jól éreztem magam Kispesten, ráadásul már három esztendeje a Honvédban futballoztam” – mondta a 29 esztendős, bal oldali védőként és középpályásként egyaránt bevethető játékos, akivel közös megegyezéssel szüntette meg szerződését a klub. „Próbálok a szépre emlékezni, csapatkapitány is lehettem e patinás klub együttesében, s erőt ad, hogy a szurkolók jelezték, sajnálják, hogy búcsúzom a Honvédtól. Kitűnő társaság jött össze, a szakmai stáb és a keret is összetartó volt, ezért is végezhettünk a negyedik helyen a bajnokságban. Úgy vélem, ez bajnoki címmel ér fel, hiszen a Debrecen, a Videoton és a Győr más kategóriát képvisel, mi más körülmények között készülhettünk. Kár, hogy a szélrózsa minden irányába szélednek szét a labdarúgók a Honvédból, kíváncsian várom, mire lesz képes a csapat.”Hajdú egyelőre nem tudja, hol folytatja pályafutását, ám elmondta, több ajánlat közül is válogathat. „Konkrétummal nem szolgálhatok – mondta a futballista. – Mindössze annyit mondhatok, hogy az NB I-ből és az NB II-ből is kerestek már, sőt lehet, Ausztriában folytatom” – mondta a labdarúgó.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
22 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46