Debrecen: Kondás védőt és középpályást még igazolna

Vágólapra másolva!
2012.06.11. 10:26
Kondás Elemér, a bajnok és Magyar Kupa-győztes DVSC-Teva vezetőedzője a csapat további erősítési terveiről, illetve az új csatárduóról, az Ibrahima Sidibe, Adamo Coulibaly kettősről is nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„Természetesen a támadósorban, mondjuk a jobblábas Adamo Coulibaly mellett játszatnám a ballábas Ibrahima Sidibét, annak ellenére, hogy két hasonló típusú futballistáról beszélünk. Persze emlékszem rá, hogy Miroslav Beránek, a Debrecen korábbi cseh edzője bal oldali és bal belső védőt is játszatott a légióssal, de a 2005–2006-os szezonban szerzett tizenöt, valamint a 2006–2007-es idényben lőtt tizenhét gólja arról árulkodik, hogy a szenegáli a csatársorban veszélyes. Ibrahima Sidibe sokoldalú játékos, ráadásul érkezésével magasabbak lettünk, így bővült a taktikai repertoárunk” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Kondás Elemér, aki az átigazolási piacon több klubbal hírbe hozott Coulibalyra is kitért.

„Az nem lep meg, hogy Adamót talán még a Holdra is eladták már, a játékosnak viszont jövő nyárig szóló szerződése van, bízom benne, hogy a klubnál marad” – fogalmazott a szakember.

Ebben bízik Szakály Péter, a Loki karmestere is, aki szerint egyértelműen erősödött a Debrecen Ibrahima Sidibe érkezésével.

„Pozíciós játékunkban mindenképp megacélosodtunk, s nem kell ecsetelni, milyen nagyszerű futballistáról beszélünk, hiszen belgiumi évei alatt is szórta a gólokat – emlékeztetett a 25 esztendős, kétszeres válogatott középpályás arra, hogy a szenegáli a St. Truidenben és a Beerschotban sem állt hadilábon a gólszerzéssel, kivételt a Westerlo jelentett. – Rajta kívül nemcsak a nemrég véget érő szezonban húsz találattal gólkirályi címet szerző Adamo Coulibalyra, hanem a roppant gyors Kulcsár Tamásra is számíthatunk. Jó, hogy erős a keret, hiszen hamarosan Bajnokok Ligája-selejtezőn lépünk pályára.”

A DVSC-Teva a BL második selejtezőkörében bizonyíthat. A lehetséges ellenfelek között szerepel többek között a svájci FC Basel, a horvát Dinamo Zagreb és az osztrák Red Bull Salzburg is.

„Huszonötödikén sorsolnak, addig fölösleges esélyekről beszélni, bár ötven százalékot biztosan adok csapatomnak a továbbjutásra – így Kondás Elemér. – Lehet, hogy addig még a keret is változik, szeretnék egy védőt és egy középpályást szerződtetni. Egy hét múlva megkezdjük a felkészülést, a válogatottak később csatlakoznak. Ha megyünk is edzőtáborba, legfeljebb egy hétre, s idehaza, közel Debrecenhez. Ne feledjük, hamarosan eldől, mikor vívjuk a harcot a Videotonnal a Szuperkupáért – hazai pályán. Nyerni szeretnénk, nem tartok a mérkőzéstől.”

Legfrissebb hírek

Ez sima volt: a Debrecen három góllal győzött a Nyíregyháza otthonában a keleti rangadón

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:00

Keane először nyerhet Hornyák ellen, akinek hat győzelme van az FTC-vel szemben

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 13:47

Új golfpálya nyílik Debrecenben, Magyarország lehet a térség szakmai központja

Egyéb egyéni
2025.11.26. 14:57

Ha nem is könnyedén, de otthon tartotta a Debrecen a három pontot

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 18:53

Kuttor Attila: Meglepetésre készülünk a Loki ellen!

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 10:40

Varga Barnabás Ádám Martin nagy gólsorozatát üldözi

Labdarúgó NB I
2025.11.21. 15:33

Varga Ádám: Most kezdődött el igazán az NB I-es karrierem

Labdarúgó NB I
2025.11.21. 10:12

Az NB III-ban munkát vállaló Kondás Elemért nem hívták az előző két és fél évben profi csapattól

Labdarúgó NB II
2025.11.19. 15:01
Ezek is érdekelhetik