DVTK: Egyszer mi hibázunk nagyot, máskor a bíró téved a kárunkra - Luque

2012.05.01. 12:43
A DVTK spanyol középpályása, José Luque csapata Debrecen elleni, szombati 2–0-s veresége kapcsán nyilatkozott klubja hivatalos honlapjának, a dvtk.eu-nak.

„Már lenyugodtam, de mindig dühös vagyok, ha veszítünk – mondta a dvtk.eu-nak José Luque a DVSC-Teva elleni 2–0-s vereség kapcsán. – Most ez hatványozottan igaz volt, mert tavasszal nem megy úgy a csapatnak, ahogy szeretnénk, és ahogy azt a szurkolók elvárják tőlünk. Természetesen javulni akarunk, de egyszer mi hibázunk nagyot, máskor a bíró téved a kárunkra. Azon dolgozunk, hogy az előbbin javítsunk, a játékvezetést viszont nem tudjuk befolyásolni."

A Diósgyőr középpályása a játékvezetés kapcsán elsősorban Youssef Sekour és Gohér Gergő korábbi, Győr elleni kiállítására célzott, mivel egyiket sem tartotta jogosnak.

A szezon első felében több szerencsénk volt, most viszont »nem úgy pattan a labda«. Előző héten is sokszor lőttem kapura, ennek ellenére nem lett egyből sem gól. Furcsa érzés ez számomra: próbálkozol, próbálkozol, mindent megteszel a gól érdekében, mégsem jön össze. Természetesen ki kell javítani a hibákat, de egyre kevesebb időnk van, lassan vége a bajnokságnak" – fogalmazott Luque, aki a következő, PMFC elleni találkozóról is szót ejtett.

„Az ősz során nekik is jobban ment újoncként, január óta pedig – csakúgy, mint mi – rosszabb szériában vannak. Remélem, legyőzzük őket!" – mondta a DVTK spanyol légiósa.

Legfrissebb hírek

ZTE: bejelentették a Babos Bence, Németh Dániel cserét

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:51

A DVTK-ban folytatja a vb-ezüstérmes csatár dédunokája – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.16. 17:48

Jurek végleg az MTK-é lehet, játékost kaphat érte a DVTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.13. 11:30

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

Hahn duplázott, magabiztos diósgyőri győzelmével bronzérmes a Paks

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Nagy eredmény lenne Pakson egymás után a harmadik dobogós hely

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 08:14

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Női kosárlabda NB I: két légiós távozik az ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
2026.05.12. 17:17
Ezek is érdekelhetik