KTE: „Olyan gyorsan kell Csizmadia helyett találnunk valakit, amilyen gyorsan elment"

2012.02.18. 10:39
Amint arról beszámoltunk, a korábbi hírekkel ellentétben Csizmadia Csaba mégsem Kecskemétre, hanem Gyirmótra szerződött. A kialakult helyzetről Török László, a KTE szakmai igazgatója nyilatkozott a klub honlapjának.

„Csizmadia Csaba döntésénél sokkal nagyobb probléma számunkra az idő rövidsége, ami a hiányposzt betöltésére rendelkezésünkre áll. Ugyanolyan gyorsan kell most a helyére új embert hoznunk, amilyen gyorsan ő meghozta ezt a döntést. Nem kívánunk azzal foglalkozni, miért határozott így, nekünk most előre kell tekintenünk. Korábban is szóba került már, hogy visszatér Kecskemétre, akkor viszont a Ferencvárost választotta. Részletekkel egyelőre nem szolgálhatok, de természetesen igazolni szeretnénk a helyére, a tárgyalások ez ügyben már meg is kezdődtek" – nyilatkozta a kecskemetite.hu-nak Török László szakmai igazgató.

Mint ismeretes, Csizmadia a 2003–2004-es szezonban még az NB II-ben játszott Kecskeméten, és az elmúlt hetekben újra korábbi csapatával készült, ám végül a visszatérés helyett a jelenleg is másodosztályú Gyirmótot választotta.

Legfrissebb hírek

Vasas: játékoscsere a KTE-vel, Kovács Patrik is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
8 órája

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
2026.06.08. 15:52

Új edzővel vág neki a Dorog az „Út az NB II-be” programnak

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 18:10

KTE: a tízgólos csatárról már megegyeztek és a Vasastól is igazolhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 10:34

NB II: korábbi U-válogatott játékost igazolt a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 11:00

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 19:00
Ezek is érdekelhetik