Honvéd: Tchami szerint képesek lehetnek a 2. vagy a 3. helyen végezni

2011.12.12. 12:45
Hervé Christian Tchami, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd kameruni középpályása a klub honlapjának elmondta, képesnek tartja együttesét a második vagy a harmadik hely megszerzésére a bajnokságban.

„Úgy érzem, a csapat egészét tekintve jól teljesítettünk az ősszel, a saját teljesítményemet nézve pedig még van javítanivaló. Alapvetően a képességeim megvannak ahhoz, hogy a látottaknál jobb teljesítményt nyújthassak. Viszont a lényeg a csapat kollektív teljesítménye, azzal pedig összességében nem volt gond” – mondta Hervé Christian Tchami a honvédfc.hu-nak, aki a folytatásról is beszélt.

„Az én elvárásom először is egy jó, alapos és kemény felkészülés, hasonlóképp az őszi szezonunkat megelőzőhöz. Ha ez meglesz, minden adva van ahhoz, hogy a lehető legtöbb pontot söpörjük be, ami elegendő lehet a második vagy harmadik helyezéshez is. Optimista vagyok, mert játékosanyagunkban megvan ehhez a potenciál.”

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
22 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58