Haladás: Nagy I Gábornak elszakadt a bokaszalagja, gipszben van

2011.09.12. 09:45
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás középpályása, Nagy I Gábor súlyosan megsérült a szombathelyiek Videoton ellen 1–0-ra elveszített szombati bajnokiján, és a futballista külső bokaszalagja elszakadt, és berepedt a belső bokacsontja, így várhatóan három hétig gipszben lesz a lába.

„Ilyen fájdalmat még nem éreztem! Rögtön rázni kezdett a hideg, az orvos szerint is kisebb sokkot kaphattam. Leültettek a kispadra, ott jegelték először a bokámat, de szinte teljesen kiesett az, mi is történik a pályán vagy körülöttem” – mondta a haladasfc.hu-nak Nagy I Gábor.haladasfc.hu-nak Nagy I Gábor.

A középpályást a székesfehérvári kórházban vizsgálták meg, ahol megállapították, hogy szalagszakadása van, de törést nem láttak, majd ma újabb vizsgálatok következtek,és kiderült, hogy nem törött el a bokája, de berepedt a belső bokacsontja.

„Mitrovics mellett toltam meg a labdát, majd jött egy másik fehérvári játékos, aki kibillentett az egyensúlyomból, érkezéskor pedig aláfordult a bal bokám. Borzalmasan fájt. Bevittek a kórházba, ahol elsőre azt mondták, nincsen törés. Kelemen doki azonban ma is megnézte, és a belső bokacsonton van egy vonal, ami miatt nem egyértelmű az, hogy van-e törés, vagy nincsen. Most gipsz van a lábamon. Ha törés, akkor hat hétig marad rajta, ha csak szalagszakadás, akkor tíz napig és utána jöhet a gyógytorna. Itthon pihenek, fel van polcolva a lábam” – jelentette ki még tegnap a középpályás, akinek előre láthatólag három hétig gipszben lesz a lába.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53

Labdarúgás: vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket az U17-es lányok

Utánpótlássport
2026.03.01. 20:57

Labdarúgás: a bennmaradás a cél az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.02.28. 09:00
Ezek is érdekelhetik