Videoton: Nikolics szerint a Sturm ellen a helyzetkihasználás lesz a döntő

Vágólapra másolva!
2011.07.10. 12:59
Nikolics Nemanja, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton támadója a klub hivatalos honlapjának elmondta, a Sturm Graz a védekezésre építi a játékát, ezért a helyzetkihasználás döntő lesz a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

„A Sturm Graz erős ellenfél, de sokkal nehezebb dolgunk lenne, ha a sorsoláskor a Partizan Beograd vagy a Dinamo Zagreb került volna a nevünk mellé. Ezzel együtt az a csapat, amelyik képes volt megelőzni egy Salzburgot vagy egy Austria Wient, nem lehet könnyű ellenfél" – vélekedett Nikolics a vidi.hu-nak.

„Folyamatosan ismerkedünk a Sturm játékával, az eddig látottak alapján úgy érzem, két hasonló stílust képviselő csapat találkozik egymással. Kemény védekezésre alapuló futball jellemzi a graziakat, erre építik fel a gyors támadásaikat. A legfontosabb mindenképp az lesz, hogy ne kapjunk gólt idegenben, így szervezett csapatvédekezéssel kell megfékeznünk a hazai próbálkozásokat. A helyzetkihasználásunk szintén kulcskérdés lesz, a Sturm a hazai csapatokhoz képest erősebb védelemmel rendelkezik, így nekünk, csatároknak minden egyes helyzetet meg kell becsülnünk! Ez különösen fontos, mert az első meccs eredményén nagyon sok múlik, ez olyan párharc lehet, melynek végkimenetelét jelentősen befolyásolhatja az első kilencven perc alakulása" – tette hozzá a támadó.

Nikolics szerint előny a Videoton számára, hogy a Sturm nem a saját stadionjában lép pályára a BL-selejtezőn.

„Nem vitás, számunkra előny, hogy a Graz nem a megszokott közegében lát vendégül minket. Tavaly nyáron, amikor a győri ETO Parkban fogadtuk a Maribort, mi is éreztük, hogy mi vagyunk ugyan a pályaválasztók, de mégsem a megszokott miliőben lépünk pályára. Természetesen ezzel együtt is komoly ellenfélnek tartom az osztrák bajnokot, egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk a Sturm ellen" – jelentette ki Nikolics.

Legfrissebb hírek

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:23

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
Tegnap, 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
Tegnap, 13:19

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03
Ezek is érdekelhetik