DVSC: Kondás Elemér elégedett volt a francia próbajátékossal

Vágólapra másolva!
2011.07.04. 15:22
Kondás Elemér, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának elmondta, a szombati felkészülési meccseken voltak még hibák, de a lényeg, hogy a játékosok megkapják a kellő meccsterhelést. A szakember elégedetten beszélt a francia próbajátékosról.

„A felkészülési mérkőzéseken az eredmény nem igazán érdekes, az a fontos, hogy a játékosok kilencven perc mérkőzésterhelést kapjanak, mert akkor tudunk felkészülni a bajnoki meccsekre – nyilatkozta Kondás Elemér a dvsc.hu-nak. – A játékban voltak még hibák, sokszor eladtuk úgy a labdát, hogy nem volt kikényszerítve, tehát van javítanivaló, ám az a lényeg, hogy az egész meccsen menjenek a játékosok, csinálják meg a futómunkát, és legyen meg a terhelésük. Az észt Zahovaiko most egy kicsit fáradtan mozgott, de látszik, hogy harcos, agresszív játékos. A többieken is látszott a fáradtság, de ez ilyenkor természetes.”

A keret másik fele szombat délután az FC Bihor ellen játszott, a találkozót 2–1-re a nagyváradiak nyerték meg. Pályára lépett egy fiatal francia középpályás, Selim Bouadla is, aki nemcsak a közönség, hanem Kondás Elemér tetszését is elnyerte.

„Selim nagyon jó benyomást tett ránk, jól mozgott, jó helyen volt nála a labda, úgy néz ki, jó bal lába van – jelentette ki a Loki edzője. – Azt mondta, hogy belül szokott játszani, de szélen sokkal hatékonyabb volt. Ez a mérkőzés ugyanúgy elérte a célját, mint a délelőtti. Jó ellenfelet ismertünk meg az FC Bihorban. A medgyesiek frissebbek voltak, többet futottak, többet mozogtak.”

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:33

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 20:43

A gól és a győzelem lenne Bíró Bence igazi karácsonyi ajándéka

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 11:02

Tiszaföldvári futballgála a fogyatékkal élőkért

Minden más foci
2025.12.21. 10:15

NS-infó: Bogdán Ádám lehet a DVSC új sportigazgatója

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 11:57

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11

A gyors gondolkodásban rejlik a Loki ereje

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 09:49

Labdarúgás: ismét elmaradt az áttörés utánpótlásfronton

Utánpótlássport
2025.12.18. 09:02
Ezek is érdekelhetik