NB I: Nagy siker a harmadik hely, de magyar bajnoknak kell lenni - Kubatov

Vágólapra másolva!
2011.05.22. 20:49
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a Pápa ellen megnyert bajnoki mérkőzés (3–0) után – amivel a zöld-fehérek bronzérmesek és Európa-liga-indulók lettek – a Nemzeti Sport Online-nak úgy nyilatkozott, nagyon örül a sikernek, és a távolabbi cél a bajnoki cím és a BL-indulás megszerzése.

„Amikor a Ferencváros ebbe a bajnokságba belépett, és újra NB I-es lett, akkor azt mondták, hogy talán a középmezőny az elvárható. És mi megelőztük ezt az elvárást, ami hatalmas dolog, főleg ebben a bizonytalan környezetben. A srácok ma is csapatként tudtak együtt küzdeni" – mondta Kubatov Gábor a Nemzeti Sport Online-nak, aki a szponzorkeresésről is beszélt.

„Az Európa-liga-szereplés mellett az átláthatóság, a rend lehet nagy vonzerő egy szponzornak. Az biztos, ilyen közönsége nincsen senkinek. De ezeknek a fiúknak is – ugyanúgy, mint nekünk – jól kell viselkednie majd, és akkor talán közösen meg tudjuk teremteni azt a Ferencvárost, amely az én álmaimban már régóta itt él."

Kubatov Gábor a jövőbeli tervekkel kapcsolatban elmondta: „Egy fradista nem is tud másra gondolni. Nagy siker a harmadik hely, de mégiscsak magyar bajnoknak kell lenni, be kell jutni a Bajnokok Ligájába. Még a hosszú, rögös út elején tartunk, de egy percig sem adjuk fel."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Utánpótlássport
2025.02.28. 09:03

Labdarúgás: legyőzte az U18-as válogatott az olaszokat idegenben

Utánpótlássport
2025.02.27. 10:56

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 21. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.25. 09:01

Labdarúgás: mindhárom korosztályban elődöntős a Vasas a kupában

Utánpótlássport
2025.02.22. 18:54

Labdarúgás: minden csapatban játszott fiatal az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.18. 09:00

A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.02.17. 13:57

Magyar futballművész Kolumbiában

Népsport
2025.02.17. 12:06

Labdarúgás: két góllal nyert az U16-os válogatott Albániában

Utánpótlássport
2025.02.11. 18:28
Ezek is érdekelhetik