Magyar Kupa: Fel kell készülnünk a nemzetközi szereplésre - Szivics

2011.05.03. 19:34
A KTE-Ereco idegenben gól nélküli döntetlent játszott a Zalaegerszeggel, ezzel a Kecskemét 5–1-es összesítéssel a döntőbe jutott. A találkozót követően a KTE vezetőedzője, Tomiszlav Szivics már a nemzetközi kupaszereplésről beszélt.

„Mikor visszatértem Kecskemétre, nem gondoltam volna, hogy kupadöntőt játszunk. Büszke vagyok a csapatomra" – nyilatkozta a ZTE elleni döntőbe jutást követően Tomiszlav Szivics, a KTE-Ereco vezetőedzője a Sport Televíziónak.

„Közel a nemzetközi szereplés, ezért el kezdeni gondolkodni azon, hogy mit és hogyan kell csinálnunk, fel kell készülnünk a kupaszereplésre, nehogy úgy járjunk, mint a Győr és a Haladás" – utalt a szakember arra, hogy az előző két idényben mindkét csapatot megviselte a kupaindulás, a bajnokságban jelentősen visszaestek.

A Kecskemét számára egyébként azért került nagyon közel a nemzetközi kupaindulás, mert a Magyar Kupa másik elődöntőjének első felvonásán a bajnokságban listavezető Videoton idegenben nyert 1–0-ra a Kaposvár ellen, és ha a Vidi bejut a fináléba, és közben megnyeri a bajnokságot is, akkor az MK-döntő eredményétől függetlenül a KTE indulhat az Európa-ligában.

„A fordulópontoknál semmit sem változott a helyzet, mert most sem tudtuk lehetőségeinket gólra váltani. Az elején öt-tíz percig veszélyes volt a Kecskemét, utána a pontatlanság és a távoli lövések hiánya ellenére elégedett voltam a csapattal" – mondta a ZTE–KTE meccs után a hazaiak vezetőedzője, Csank János.

Legfrissebb hírek

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31

Babos Bence: A ZTE-nél is csak a teljesítmény számít

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 10:25

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44

Az ETO, a ZTE és a Puskás Akadémia is könnyedén jutott tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 17:11

Az Újpest csak hosszabbítás után gyűrte le a Dorogot a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 16:32

MK: kilenc gólt lőtt a Kisvárda Nagykozáron, Gödöllőn nyert a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 17:47