Újpest: Rajczi dereka még fáj, de a kupában így is bizonyítana

2011.03.08. 14:57
Az Újpest első két tavaszi mérkőzését derékbántalmai miatt kihagyta Rajczi Péter. A Siófok ellen azonban már ismét bevethető volt a lilák válogatott támadója, és végig is játszotta a döntetlennel záruló találkozót – a Magyar Kupában pedig most, a Kaposvár ellen léphet pályára először a szezonban (Szusza-stadion, 18 óra).

„Örülök, hogy a Siófok ellen már szerepelhettem a hétvégén, már hiányoztak a meccsek. Sajnos még mindig nem vagyok százszázalékos állapotban, játék közben továbbra is érzem a derekam, de a mozgásban legalább már nem akadályoz a sérülés. Úgy érzem, a Siófok ellen nagyon hiányzott egy igazi irányító a csapatból, mint például Nikola Mitrovics, aki osztogatott volna – kevés labda jutott el így hozzám is. A kupára nagyon komolyan készülünk, és most már nagyon szeretnék pályára lépni ebben a sorozatban is, mert idén különböző okok miatt Magyar Kupa-meccset még nem játszottam" – mondta a szezonban idáig hét gólt jegyző csatár.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
12 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17