Labdarúgó NB I: Szivics szerint a kényszerű csere segített a Fradinak

2011.02.25. 21:15
Prukner László vezetőedző a helyzetek alapján megérdemeltnek tartja csapata, a Ferencváros 2–1-es győzelmét a péntek esti bajnoki labdarúgó-mérkőzésen, Tomiszlav Szivics, az ellenfél Kecskemét szakvezetője elsősorban a szünetbeli kényszerű cserének tudja be, hogy a vezetés és a három pont kicsúszott a kezükből – derült ki a Duna Televízió mérkőzést követő gyorsinterjúiból.

PRUKNER LÁSZLÓ, a Ferencváros szakmai igazgatója: – Örülünk a győzelemnek, nagyon nehéz és keserves első félidő után született meg. Igyekeztünk a lehető legkevesebbet foglalkozni a pályán kívüli eseményekkel, bár megjegyzem, lelki sérülések nélkül nehéz túljutni egy ilyen helyzeten. A második félidőben tudtunk váltani, szerintem a látottak alapján megérdemelten nyertünk. A Kecskemétnek is voltak helyzetei, de nekünk több, úgyhogy rászolgáltunk a győzelemre. PRUKNER LÁSZLÓ, a Ferencváros szakmai igazgatója: – Örülünk a győzelemnek, nagyon nehéz és keserves első félidő után született meg. Igyekeztünk a lehető legkevesebbet foglalkozni a pályán kívüli eseményekkel, bár megjegyzem, lelki sérülések nélkül nehéz túljutni egy ilyen helyzeten. A második félidőben tudtunk váltani, szerintem a látottak alapján megérdemelten nyertünk. A Kecskemétnek is voltak helyzetei, de nekünk több, úgyhogy rászolgáltunk a győzelemre.

TOMISZLAV SZIVICS, a Kecskemét vezetőedzője: – Radanovics kiválása a védelemből érzékenyen érintette a csapatot, a fiatal játékos (Preklet Csaba) egyelőre nem tudta őt pótolni, teljesen megváltozott a játékunk. A szünet után a Ferencváros mindent feltett a támadásokra, eközben a mi afrikai támadóinknak egyre kevésbé ízlett ez a játéktér. Gratulálok a Ferencvárosnak, nincsen semmi baj, megyünk tovább.

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
Tegnap, 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Olvasóinknál is Zachariassen volt a Celtic elleni meccs legjobb ferencvárosi játékosa

Európa-liga
2026.09.18. 16:45