Bp. Honvéd: Supka Attila szinte az összes próbajátékost elküldte

2011.01.23. 11:23
Supka Attila, a Budapest Honvéd vezetőedzője számos próbajátékost tesztelt a napokban, de a szakember korántsem volt elégedett a próbázókkal, akik közül szinte senki nem kap szerződést a klubtól.

„A délelőtti, Törökbálint elleni összecsapáson lépett pályára a szerdai, Vasas elleni felkészülési mérkőzésen már próbálkozó ötös. A horvát középső védő, Boris Bjelkanovic, a szlovák korosztályos válogatott Fieber Péter, a horvát, korábban a Kecskemétben is megforduló hátvéd, Ivan Lovric, valamint a lett duó, Arnidas Veikutis és Mitis Medeckis is bizonyíthatott, de egyikük sem győzött meg arról, hogy feltétlenül át kell igazolnunk őket, így búcsút vettünk egymástól" – mondta a lefújást követően Supka Attila a Nemzeti Sportnak, aki hozzátette, elképzelhető, hogy a szombaton a román CS Mioveni ellen pályára lépő Flavio marad a csapatnál, de a többiek (Sásdi Bálint, a litván Aleksandr Abramenko, a szerb Milan Milutinovics és a szerb Igor Jokszimovics) nem lesznek a kispestiek labdarúgói.

A szakember a Honvéd hivatalos honlapján nyilatkozva azt is elárulta, az észt Tarmo Neemelo szerződtetésére van esély, az ő ügye már a klubvezetők kezében van.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53

Labdarúgás: vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket az U17-es lányok

Utánpótlássport
2026.03.01. 20:57

Labdarúgás: a bennmaradás a cél az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.02.28. 09:00
Ezek is érdekelhetik