Honvéd: Hemingway vendégül látja a szurkolókat a KTE ellen

2010.10.05. 12:54
George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa azon a hétvégén ünnepli születésnapját, amelyen csapata a Kecskemétet fogadja. A klubtulajdonos úgy döntött, ajándékként ingyen engedik be a szurkolókat a Kispest-szektorba – adta hírül a Honvéd hivatalos honlapja.

„Ugyan egy idő után az embert már kevésbé érdeklik az ilyen ünnepek, és még kevésbé örül az idő múlásának, de azért az ünnep az ünnep. Miután ez évben a születésnapomat itt, a Honvéd-családnál fogom ünnepelni, úgy gondoltam, hogy megköszönöm azt a támogatást, amelyet az elmúlt hetekben mind a Bozsik-stadionban, mind idegenben észleltem drukkereink részéről. Ezért vendégül látom szurkolóinkat a Kispest-szektorban a Honvéd–Kecskemét mérkőzésen" – nyilatkozta George F. Hemingway a klub hivatalos honlapjának.

„Erre a mérkőzésre ingyenessé tesszük a Kispest-szektort, hogy minél hangosabb legyen a csapatot biztató fanatikusok kórusa. Ez az én születésnapi ajándékom a szurkolóknak. Persze nekem az igazi születésnapi ajándék az lenne, ha kitartó szurkolás mellett a csapatunk megnyerné a mérkőzést. Így aztán ez valóban egy olyan születésnap lenne, amelyet nem felejtenék el" – tette hozzá a tulajdonos.

Tehát az október 16-i találkozón a Kispest-szektor ingyenes lesz egészen addig, amíg meg nem telik – ebbe a szektorba a belépés jegy nélkül történik. A többi szektor változatlan jegyárakkal működik.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
22 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58