Vasas: Nem csináltam semmi kirívó dolgot - Ferenczi

2010.09.15. 23:29
Egy mérkőzésről szóló eltiltást kapott Ferenczi István, a Vasas labdarúgócsapatának válogatott támadója, akit a Kaposvár elleni hétvégi bajnokin állítottak ki. A center így hiányzik csapata csütörtöki találkozójáról, amikor a Vasas a Hungária körúton vendégeskedik.

„Arról persze szó sincs, hogy elégtételt érzenék, de természetesen örülök annak a ténynek, hogy létező legrövidebb eltiltást kaptam, még ha nem is éreztem születésnapi ajándéknak – mondta labdarugas.vasassc.hu honlapnak Ferenczi. – Azt gondolom, a tévéfelvétel egyértelműen bizonyította a fegyelmi bizottság tagjainak is, hogy nem csináltam semmi kirívó dolgot."

„Abban a szituációban, amikor a játékvezető kiment a partjelzőhöz, először az villant a fejembe, hogy rúghatok még egy tizenegyest, majd azért indultam reklamálni, hogy miért kapok sárgát. Eléggé meglepett a piros lap. Bosszant a dolog, mert nem csak rólam volt szó, ha fent maradok a pályán, biztosan nem lett volna vereség a vége, hiszen lendületben voltunk, sorra alakítottuk ki a helyzeteket."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53

Labdarúgás: vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket az U17-es lányok

Utánpótlássport
2026.03.01. 20:57

Labdarúgás: a bennmaradás a cél az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.02.28. 09:00
Ezek is érdekelhetik