NB I: Nem sikerült semmi, az egész csapat remegett - Prukner

2010.09.18. 19:50
A Ferencváros sorozatban második mérkőzését veszítette el a labdarúgó NB I-ben: a 7. fordulóban az újonc Siófok 2–1-re győzött az Üllői úton. A meccs után Prukner László, a zöld-fehérek vezetőedzője elmondta, az újabb vereségben nagy szerepe van annak, hogy játékosai nem tudták elviselni azt a nyomást, amely az Újpest elleni 6–0-s kudarcuk óta rájuk nehezedik.

„Görcsben volt a csapat, és azt hiszem, ezt lehetett is látni – értékelte a mérkőzést Prukner László, a Ferencváros vezetőedzője. – Nem mertük levenni a labdákat, nem sikerültek a passzok, mert az egész csapat remegett. Az Újpest elleni meccs óta hatalmas rajtunk a lélektani nyomás, és ezt nem viseltük jól. Ehhez jött, hogy két olyan szerencsétlen gólt kaptunk, amelyeket csak ilyen lelkiállapotban kaphat egy együttes." Prukner László, a Ferencváros vezetőedzője. – Nem mertük levenni a labdákat, nem sikerültek a passzok, mert az egész csapat remegett. Az Újpest elleni meccs óta hatalmas rajtunk a lélektani nyomás, és ezt nem viseltük jól. Ehhez jött, hogy két olyan szerencsétlen gólt kaptunk, amelyeket csak ilyen lelkiállapotban kaphat egy együttes."

„Úgy vélem, hogy lelkileg kell feldolgoznunk a történteket, és ha ez sikerül, akkor visszatérhetünk oda, ahol az előző fordulókban voltunk. Ezek a srácok nem felejtettek el futballozni" – tekintett a jövőbe a szakember.

„Elismerem, kettő nulla után már nem lettem volna elégedett a döntetlennel – kezdte mérkőzés utáni nyilatkozatát Mihalecz István, a Siófok vezetőedzője. – Azt hiszem, lélektanilag jó pillanatban érkeztünk az Üllői útra, mert a hazaiak még nem dolgozták fel a múlt heti kudarcot. Készültünk is erre, és látható volt, hogy az idő múlásával egyre türelmetlenebbek lettek a hazaiak. Az első tizenöt-húsz percben a mi játékunkon is érződött az idegesség, hiszen az első győzelmünkre hajtottunk. Gratulálok a csapatomnak."

Legfrissebb hírek

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
8 órája

Háromgólos FTC-győzelem az Újpest ellen a női labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
13 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
Tegnap, 7:07

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 14:48

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 12:48
Ezek is érdekelhetik