FTC: a klubvezetők és Lipcsei Péter is a B-középbe készül az MTK ellen

2010.09.30. 19:18
Szerdán két és fél órás megbeszélésen vett részt a Ferencváros két klubvezetője, Kovács Miklós elnök és Springer Miklós alelnök, valamint a labdarúgók vezetőedzője, Prukner László, akik a Ferencvárosi Szurkolók Szövetsége, illetve a Green Monsters szurkolói csoportok képviselőivel találkoztak.

Az építő jellegű megbeszélésén szóba kerültek az elmúlt időszak vitás ügyei, a felek azonban úgy állhattak fel az asztaltól, hogy sikerült egymással tisztázniuk az esetleges félreértéseket, illetve a jövőben megismétlik a találkozót.

A szurkolók és a vezetőség közötti közeledést és párbeszédet elősegítheti utóbbiak ötlete, mely szerint az MTK elleni pénteki örökrangadót a B-középpel együtt tekintenék meg. A tervek szerint az elnökhöz és az alelnökhöz Lipcsei Péter is csatlakozna. Az ötlet a szurkolóknál nagy tetszést aratott.

Legfrissebb hírek

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
3 órája

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
11 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
14 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
14 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
2026.11.06. 17:53

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
2026.11.06. 17:38