Győri ETO: Inkább ne rúgtam volna gólt! - Trajkovics

2010.08.23. 21:50
A Győri ETO csapatában kezdőként először az MTK elleni vasárnapi bajnokin (1–1) játszó és gólt szerző Nikola Trajkovics klubja hivatalos honlapjának elmondta, szívesen lemondott volna a találatról, ha cserébe megnyeri csapata a mérkőzést.

„Ez volt az első meccsem, ahol az ETO színeiben a kezdőben léphettem a pályára. Elég sok mérkőzés áll már a hátam mögött, így nem mondhatom, hogy izgultam. Mindenképpen nyerni szerettünk volna, hiszen az nagy előrelépést jelentett volna a tabellán. Sok lehetőségünk is volt, de a szerencse nem állt mellénk, úgy láttam, sokkal inkább az MTK volt szerencsés a tegnapi találkozón” – mondta a szerb légiós.

„A Dinamo ellen nagyon fontos mérkőzés vár ránk a héten, így már erre a találkozóra kell koncentrálnunk. Persze örülök, hogy megrúgtam az első gólomat az ETO-ban, igazából Ceolin remek passza után már nem volt nehéz dolgom. Jobb lett volna, ha inkább nem rúgok gólt, de nyerünk!” – búslakodott Trajkovics.

„A Dinamo ellen nagyon fontos mérkőzés vár ránk a héten, így már erre a találkozóra kell koncentrálnunk. Persze örülök, hogy megrúgtam az első gólomat az ETO-ban, igazából Ceolin remek passza után már nem volt nehéz dolgom. Jobb lett volna, ha inkább nem rúgok gólt, de nyerünk!” – búslakodott Trajkovics.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
Tegnap, 20:30

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Kézi: nagy csatában kikapott a Győr a Bukaresttől az ifi leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 14:38

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik