Újpest: Komoly szerepet szánnak nekem, örömmel jöttem - Sitku

2010.07.16. 09:25
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC kedden egyezett meg a Videotonnal Sitku Illés kölcsönvételéről, s a csatár tegnap a BKV Előre elleni edzőmeccsen két góllal és egy gólpasszal mutatkozott be új csapatában. A támadó elmondta, úgy érzi, a beilleszkedéssel nem lesznek problémái, már csak azért sem, mert érzi a bizalmat a szakvezetés részéről.

„Sok játékost ismerek már korábbról, úgyhogy a beilleszkedésemmel biztosan nem lesz gond. Örülök, hogy két góllal sikerült bemutatkoznom, de nem lebecsülve ellenfelünket, ebből a meccsből még nem kell messzemenő következtetéseket levonni" – kezdte az ujpestfc.hu-nak adott nyilatkozatát Sitku Illés a tegnapi mérkőzés után.

„Jól éreztem magam a pályán, Tisza Tibivel Rajczi Peti mögött játszottunk, én a bal, ő a jobb oldalon, de meccs közben többször is megcseréltük a pozíciónkat. Futballoztam már korábban is visszavontabb szerepkörben, nincsen gondom azzal, ha nem én vagyok legelöl. Az első gólom előtt jó ütemben kaptam a labdát, majd elhúztam azt a kapus mellett és az üres kapuba helyeztem, a második találatom pedig letámadás után esett. Mind a kétszer Tisza Tibi adott remek gólpasszt" – emlékezett vissza a góljaira a támadó.

„Egy évre, kölcsönbe kerültem Újpestre, Fehérváron már nem éreztem, hogy komolyan számítanak rám. Kovács Zoltán keresett meg először, majd természetesen Mészöly Gézával is beszéltem, és biztosítottak arról, hogy jelentős szerepet szánnak nekem ebben a szezonban, úgyhogy nagy örömmel írtam alá a szerződést. Fiatal csapat alakul, de a többi rutinos játékossal együtt azon leszek, hogy hozzáállásban és játékban is példát tudjak mutatni a fiatalabbaknak” – mondta Sitku Illés.

Legfrissebb hírek

Újpest: régi és új arcok érkeztek az utánpótlásba – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 15:22

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 17:03

Lenny Joseph: Bajnokok és kupagyőztesek akarunk lenni!

Labdarúgó NB I
2026.05.03. 19:56

Robbie Keane: Egy ilyen győzelem Újpesten nagy önbizalmat adhat

Labdarúgó NB I
2026.05.03. 19:46

Az öt gólt szerző FTC kiütötte az Újpestet – az utolsó fordulóban dől el a bajnoki cím sorsa az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.03. 18:00

Nemhogy hetet, ezúttal egy gólt sem szerzett az Újpest, ki is kapott a Puskás Akadémiától

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 18:54

Már most több mint 7500 jegy elkelt az Újpest–Ferencváros derbire

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 18:16

Dárdai Pál: Először szépen szólok, utána hangosan figyelmeztetek, aztán „lapát” – VIDEÓK

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 12:41
Ezek is érdekelhetik