DVSC: Az edzőbizottság nem fontolta meg jól a döntést - Bartha

Vágólapra másolva!
2010.07.02. 15:24
A DVSC-TEVA háza táján értetlenkedve fogadták, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) nem Herczeg Andrást, hanem a Videoton vezetőedzőjét, Mezey Györgyöt választotta meg az előző szezon legjobb edzőjének.

„Örülünk, hogy a DVSC-TEVA az NB I-es bajnokság, a DVSC-DEAC pedig az NB II Keleti-csoport Fair Play versenyében a második helyen végzett, ezt ugyanolyan fontosnak tartjuk, mint a pályán elért eredményeket. Nagyon büszkék vagyunk csapatainkra, illetve edzőinkre" – fogalmazott a DVSC honlapjának adott interjújában Bartha Csaba sportigazgató.

„A Magyar labdarúgásért-díjat Szima Gábor, a DVSC-TEVA elnöke kapta, ami azt gondolom, elismerés az elmúlt években végzett áldozatos munkájáért. Nagyon sajnálatosnak tarjuk ugyanakkor, hogy az edzőbizottság nem elég körültekintő döntés hozott. Mezey Györgyöt nagyon nagy kvalitású edzőnek tartjuk, sok mindent elért már a szakmában, és méltán tartják az egyik legfelkészültebb és legnagyobb szakembernek nemcsak Magyarországon, de Európában is. Úgy véljük azonban, hogy az idén a Legjobb edző-díjat Herczeg András klubmenedzsernek kellett volna kapnia, mivel az általa vezetett csapat Magyarországon mindent megnyert, amit csak lehetett, illetve az együttest a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezette" – kritizálta a döntést Bartha.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
19 órája

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Rutinos kapus érkezését jelentette be a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.28. 17:25

Vitális Milán: Ezzel a játékkal bárkivel felvesszük a versenyt!

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 11:21
Ezek is érdekelhetik