Austria Wien: Bodnár Bécsben járt, de nem született megállapodás

2010.07.06. 07:27
Az Austria Wien labdarúgócsapata meghívásának eleget téve hétfőn Bécsben járt Bodnár László, hogy első alkalommal személyesen találkozzon a lila-fehérek elnökével. A megbeszélés nem hozott érdemi változást: az előző idényben a debrecenieket erősítő válogatott hátvéd nem került közelebb a klubhoz, mint volt a tárgyalást megelőzően.

„Kimentem, mert ragaszkodtak hozzá, hogy személyesen is megismerhessenek – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Bodnár László. – Bíztam benne, hogy egy személyes találkozáskor azért fel lehet gyorsítani kicsit a történéseket, ám ez nem jött össze. Érdemben nem közeledtek egymáshoz az álláspontok, lényegében most is ott tartunk, ahol a kiutazásom előtt. De úgy váltunk el, hogy még beszélünk. Gondolkodási időt kértek, majd keresnek. Van ajánlatom több is, az idő nem sürget, ráérek kiválasztani a számomra legelőnyösebbet. Harmincegy éves vagyok, lehet még pár jó évem labdarúgóként. Talán az utolsó igazán jó szerződésemet köthetem meg a nyáron, így nem akarok kapkodni, kivárom a számomra legjobbat. Úgy érzem, reálisak az igényeim, és vannak olyan lehetőségeim, hogy egy ilyen bécsi ajánlatra nem kell feltétlenül azonnal rábólintanom."

Bodnár László osztrák lapinformációkat erősített meg a közelmúltban, amikor elárulta: a kínál és a kér között egyelőre jelentős különbségek vannak a bécsi megkeresést illetően. Amit az Austria Wien bruttóban ajánlott fel elsőre, azt az összeget ő kézhez, vagyis nettóban szeretné megkapni.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26