Ferencváros: házon belül oldják meg az edzőkérdést, Tuboly Frigyessel tárgyalnak

2010.02.24. 16:26
A 100% Fradi információi szerint házon belül oldja meg a Ferencváros az edzőkérdést: mint arról beszámoltunk, Craig Short és Ron Reid sem nyert felvételt az angliai pro licences edzői tanfolyamra, így egyikük sem lehet a zöld-fehérek vezetőedzője. Dave McCarthy elmondta, a klub Tuboly Frigyessel tárgyal.

„A mai napon az MLSZ állásfoglalása alapján a Ferencváros vezetősége megkezdte a tárgyalásokat, hogy a kialakult edzőkérdést az első bajnoki mérkőzésig megoldja. Átmeneti megoldásként a Ferencváros vezetősége tárgyalásokat folytat Tuboly Frigyessel, az FTC utánpótlásedzőjével" – nyilatkozta Dave McCarthy, a Ferencváros futball szakmáért felelős igazgatója a 100% Fradinak.

„A problémát így mindenképpen házon belül oldjuk meg, amelynek eredményéről a pénteki nap folyamán adunk részletes tájékoztatást. Olyan edzővel állapodunk meg, aki a képzettségét adja az MLSZ által támasztott adminisztratív feltételekhez, de a szakmai munkáért továbbra is a Craig Short, Ron Reid páros a felelős" – tette hozzá McCarthy.

Tuboly a Ferencváros U19-es együttesét irányítja, rajta kívül ifjabb Albert Flórián is rendelkezik a pro licences oklevéllel, így az ő neve is felmerülhet megoldásként.

Az előzményekről ide kattintva olvashatnak.

Legfrissebb hírek

Leonardo: Nehéz dolga lesz a Fradinak a Twente ellen

Európa-liga
14 órája

NB I: debreceni távozók, új légiósok Győrben és Nyíregyházán – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.07.20. 13:59

El: a Fenerrel is szembekerülhet a Fradi, ha kiejti a Twentét

Európa-liga
2026.07.20. 13:29

Kl: egy Fradi–DAC meccs is összejöhet – ebből a körből kaphatnak ellenfelet csapataink

Európa-konferencialiga
2026.07.20. 09:03

Szűkítették a Ferencváros lehetséges ellenfeleit az Európa-liga selejtezőjében

Európa-liga
2026.07.20. 08:43

A Ferencváros a Real Madriddal játszhat, de még nincs megegyezés – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.07.19. 15:00

Férfi kézilabda NB I: Lékai marad, Ancsin távozik – teljes az FTC kerete a következő idényre

Kézilabda
2026.07.18. 12:19

NS-infó: a Ferencváros Portugáliába adhatja kölcsön magyar válogatott játékosát

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 15:25