Kiss Zoltán: Át kell húznunk magunkat a Kalmar jelentette akadályon

Vágólapra másolva!
2009.07.05. 13:08
A DVSC-TEVA már javában készül a svéd Kalmar elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre. A Loki szombaton két felkészülési mérkőzést is ennek rendelt már alá, és mind a Vojvodina (1–0), mind a Nyíregyháza (3–1) ellen jól sikerült a fellépés. Kiss Zoltán, az együttes csapatkaptánya a rájuk váró BL-kihívásról beszélt.
Kiss Zoltán a bajnoki cím után a BL-ben részsikernek is örülne
Fotó: M. Németh Péter
Kiss Zoltán a bajnoki cím után a BL-ben részsikernek is örülne
Kiss Zoltán a bajnoki cím után a BL-ben részsikernek is örülne
Fotó: M. Németh Péter
Kiss Zoltán a bajnoki cím után a BL-ben részsikernek is örülne

Hol követte négy éve a BL-sorsolást?
– Fogalmam sincs. Egyetlen eset jut eszembe, amely kapcsán az ellenfelünket és a tartózkodási helyemet is meg tudom mondani: Szentes Lázár volt a Loki edzője, az FC Bruges-t kaptuk az UEFA-kupában, és én éppen Belgiumban voltam. De hogy 2005 nyarán merre jártam... Miért?

A városi legenda szerint a játékosok jelentős része összegyűlt, aztán az össznépi internetezéskor egy ütemre szisszentek fel, amikor a Hajduk Split neve megjelent a monitoron. Feltételeztem, hogy köztük volt. Azt a társaságot az összetartás jellemezte – az idén talán éppen ez a nemes tulajdonság lendítette önöket a bajnoki címig.
– Részben. Számomra ezért is különleges becsű a negyedik arany.

Hogy reflektált a Kalmarra?
– Örültem is a svédeknek, meg nem is.

Apró- vagy nagyvad? – hogy a hobbiját, a vadászatot ne feledjük.
– Éppen ez az! Kaphattuk volna a Salzburgot vagy a Partizant – de a litván és az izlandi bajnokot is.

Elég nagy baj...
– Ezen most már kár filozofálni. Meglátjuk, mit tudnak a svédek. Nekünk szerencsére nem vakon kell felkészülnünk az ellenfélből, mint a Haladásnak. Nálam egyenlő arányban oszlanak meg az esélyek, és ez nem pusztán kincstári optimizmus. Azt hallottuk, hogy a Kalmarnak a védekezés az erőssége, a biztonságra épít.

Két éve az Elfsborg egy nullával ejtette ki önöket ugyanebben a fázisban; defenzív együttes volt, a svéd futballt ismerők szerint a Kalmarhoz képest mégis virtuóz „művészcsapat”.
– Az Elfsborg tényleg nem vitte túlzásba a támadást, de testközeli emlékem nincs a svédekről, sérülés miatt ugyanis egyik meccsen sem léptem pályára. Ami az informátorokat illeti, érdemes mindenkit meghallgatni, aztán összegezni az elhangzottakat. Eddig – egy ellenében – öten azt állították a Kalmarról, hogy bunkerfocit játszik. Nem lesz könnyű dolgunk, de őszintén, ki ellen lenne az? Ez nem szólam: ha egységesek leszünk, ha mindenki tökéletesen alárendeli magát a közösség céljának, továbbléphetünk. Az utóbbi két alkalommal elbuktuk az első BL-párbajt, most át kell húznunk magunkat az akadályon, aztán esetleg összejövünk valahol, és a következő sorsolást néhányan együtt nézzük.

Az INTERJÚT TELJES EGÉSZÉBEN A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA.
Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes: Ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 22:32

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:56

Ezért kapott büntetőt a Noa ellen az FTC – videó

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 21:24

Videó: fél félidő alatt négy gól az FTC–Noa visszavágón

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 20:36

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 18:52

Norvégiai győzelemmel kezdte a BL-selejtezőt a Salzburg

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 20:57

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Fordított a Ferencváros a Noa ellen, és nagy lépést tett a továbbjutás felé

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 19:58
Ezek is érdekelhetik