Kisteleki öt év múlva hatezres átlagnézőszámot szeretne az NB I-ben

Vágólapra másolva!
2009.04.21. 09:20
„Legyen a hazai futball is igazi sport, igazi szórakozás, valódi üzlet” – ezzel a szlogennel harangozta be a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Kisteleki István a magyar futballbajnokság reformjával kapcsolatos tervezetet, amelyről lapunk múlt csütörtöki számában olvashattak. A tervekről – így például arról, hogy 2010-től tizenkét csapatos legyen az élvonal – az MLSZ elnökségének tagjai és persze a magyar futball szereplői is vitatkoznak a közeljövőben (a témával kapcsolatosan az elkövetkezendő hetekben a magyar futball, illetve közélet prominens alakjai fejtik ki a gondolataikat az NS hasábjain). Az MLSZ lapunk rendelkezésére bocsátotta a reformtervezetet, múlt heti felvezetőnk után a szövetség elnöke, Kisteleki István írta meg vitaindítóját a Nemzeti Sportnak.
Az MLSZ reformtervezetének egyik eleme
Az MLSZ reformtervezetének egyik eleme
Az MLSZ reformtervezetének egyik eleme
Az MLSZ reformtervezetének egyik eleme

MÁJUSBAN DÖNTENEK A FUTBALLVEZÉREK

A Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségének április 2-i, csütörtöki ülésén a napirendi pontok között szerepelt a 2009–2010-es versenykiírások kérdésköre is. A testület megbízta Kisteleki István elnököt, hogy a soron következő, április 16-i összejövetelre állítson össze prezentációt, amely a honi klubfutball fejlesztésének lehetőségeit tartalmazza. A szövetség első embere múlt hét csütörtökön ismertette az elnökségi tagokkal reformelképzeléseit – ezek még aznap, lapunk hasábjain megjelentek. A kidolgozott tervezet elnyerte az irányítók tetszését, és arról döntöttek, hogy a részleteket mielőbb meg kell osztani az érdekeltekkel. Kedden az NB I-es csapatok képviselőiből álló ad hoc bizottság George F. Hemingway, a Bp. Honvéd tulajdonosának vezetésével vitatja meg az anyagot, viszont úgy tudjuk, hogy a tárgyalásra Kisteleki István is meghívót kapott. Később az NB II-es klubok ad hoc bizottsága ugyanúgy tárgyalja a tervezetet, ám annak elfogadásáról a vélemények megvitatása után az elnökség dönt – május közepén.
A LEGKÖNNYEBB MEGOLDÁS VÁRNI AZ ÚJABB CSODÁKRA

Ha elemezni szeretnénk – vagy talán kénytelenek is vagyunk elemezni – a jelenlegi helyzetet, hogy reális képet nyerjünk, akkor az elnökség olyan kényelmes megoldást is alkalmazhatna, amelynek mottója az lenne: „Ez a profik dolga!”, vagy „Ez az amatőrök dolga!”, illetve „Jobb is lehetne, de ugye a tehetségek hamar elmennek, és az időjáráson aztán már végképp nem tudunk változtatni”. Talán igaz is lenne sok minden, de sajnos ezzel becsapnánk magunkat.

S persze sorolhatnám még vég nélkül, várnánk a csodát szeptemberben a lélekben jóval edzettebb svéd és portugál válogatott ellen.

A PROFIK HARCOLNAK A CÉLJAIKÉRT

Az igazi profik mindig harcolnak a céljaikért. És mi lesz, ha nem jön el a csoda? Ott állunk majd kiürülve, érvek nélkül, megfáradva és csalódottan. Azt gondolom, hogy – miután ez rajtunk múlik –, eszembe kell jusson az NB I, és az, hogy Magyarország csak erre képes, s ebben majd megint a mi teljesítményünk köszön vissza. Mi a következtetésem? Csináljuk meg! Meg tudjuk csinálni!


A NAGY ÁLOM: HAT-HÉTEZER SZURKOLÓ EGY BAJNOKIN

Van egy vízióm! Azt látom magam előtt, ha becsukom a szemem, hogy öt év múlva egy átlagos első osztályú mérkőzésen hat-hétezer szurkoló – hangsúlyozni szeretném: SZURKOLÓ – lelkesedik, örül vagy bánkódik egy mérkőzés után, mert vagy győzött, vagy vereséget szenvedett a csapata egy szép, küzdelmes mérkőzésen, amit ő kulturált körülmények között élvezhetett végig a gyerekeivel, és a szép, a szemnek is tetszetős játéktéren zajló szórakoztató meccset kényelmes széken ülve nézte végig, utána a barátaival elégedetten beszélget a látottakról egy-két pohár sör mellett.

Ez nem jár nekünk?! Ezt mi nem kívánhatjuk?! Ezt mi nem kaphatjuk meg?! Ezek olyan elérhetetlenül magas igények?! De sajnos a kemény, rögös úton végig kell menni, amely – most mondom – nem ígérkezik kellemesnek, kényelmesnek, de már látható a kitűzött és el is érhető cél, mert ez a kemény s rögös út nyílegyenes, és nem girbegurba.

Csak egyet ne felejtsünk el soha útközben: nagyon keményen kell dolgozni! Ez a mi utunk, nincs másik választás (csak ez az egy van!), mert ne feledjük – mi vagyunk Magyarország!

Az új MLSZ-reform a nemzeti bajnokságok létszámának és szerkezetének átalakításával kívánja emelni a sportág színvonalát. A tervezett változtatások már a 2009–2010-es szezonban éreztetnék hatásukat: az élvonalból négy csapat esne ki, míg a 11–12. helyezettek osztályozót játszanának az NB II Keleti, illetve Nyugati csoportjának győztesével.

A cél az, hogy az első osztályban végül a legerősebb 12 csapat maradjon. Hogy a másodosztály két csoportját miképp kívánják összevonni, és milyen területi elv alapján módosítanák várhatóan négycsoportosra az NB III mezőnyét, még nincs tisztázva. Azonban mindkét esetben lényeges, hogy a korábbi szokásokkal ellentétben ne lasszóval kelljen összefogdosni a csapatokat.

A 2010–2011-es szezontól átalakuló NB I és NB II kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a csapatok mérkőzésszáma emelkedik, a rangadónak mondott mérkőzéseket pedig – változó pályaválasztói joggal – egyetlen szezonban négyszer is láthatják a futballrajongók.

A TELJES ÍRÁST ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik