Rangadóra hangolva: a csapatok mellett a rendőrség is készül

Vágólapra másolva!
2009.03.19. 13:54
Pénteken a bajnokság kimenetele szempontjából döntő jelentőségű mérkőzést rendeznek a Megyeri úton. A második Újpest a listavezető Debrecent látja vendégül. A fogadkozások már egy nappal a meccs előtt megkezdődtek. De nem csak a játékosok, a rendőrök is készülnek.
A debreceni szurkolókat már a főváros határában rendőrök várják majd
A debreceni szurkolókat már a főváros határában rendőrök várják majd
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
A debreceni szurkolókat már a főváros határában rendőrök várják majd
A debreceni szurkolókat már a főváros határában rendőrök várják majd
A debreceni szurkolókat már a főváros határában rendőrök várják majd
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
A debreceni szurkolókat már a főváros határában rendőrök várják majd

„A pénteki meccs döntően befolyásolja a bajnokság végkimenetelét – nyilatkozta a pénteki összecsapással kapcsolatban a Nemzeti sportnak Rudolf Gergely. – Minden évben megvannak a meghatározó rangadók. Pontosan emlékszem a tavaly tavaszi, MTK elleni hazai találkozónkra: esős időben kettő nullára kikaptunk. Akkor éreztük, hogy a vereség sokba kerülhet nekünk, a kék-fehérek aznap elléptek tőlünk, s nemcsak pontszámban, de lelkileg is előnybe kerültek velünk szemben. Hasonlóan sorsfordító lehet az újpesti mérkőzésünk.”

A válogatott csatár múlt héten a Nyíregyháza elleni bajnokin kisebb Achilles-ín-sérülést szenvedett, de az Újpest ellen biztosan pályára lép a debreceniek egyik kulcsembere.

Az újpesti Tisza Tibor nem ért egyet debreceni kollégájával, szerinte alapvetően nem ez a meccs fogja eldönteni a bajnoki cím sorsát. Tisza Rudolfhoz hasonlóan személyesen átélt példán keresztül bizonygatta igazát.

„Fontos, nagyon fontos meccs lesz, de szerintem csak annyira befolyásolja a bajnoki végeredményt, mint minden más mérkőzés. Sajnos pontosan emlékszem a kétezer-hatos bajnoki fináléra, amikor öt fordulóval a befejezés előtt hat ponttal vezettünk, mégsem mi lettünk a bajnokok, hanem éppen a Debrecen” – fogalmazott Tisza.

Érdekesség, hogy a lila-fehérek csatára debreceni születésű, de elmondása szerint ez a pályán semmit sem számít.

Az viszont nagyon is számíthat, hogy a két csapat mennyire tudta feldolgozni a keddi kupabúcsút, hiszen a Debrecent a Siófok, az Újpestet pedig az MTK búcsúztatta (egy már megnyertnek hitt párharcban). Ráadásul az is kérdéses (magyar csapatokról lévén szó), hogy azoknál a játékosoknál, akik szerepeltek a kupában, és a bajnokin is játszanak, mennyire érződnek majd a fáradtság jelei. A debreceni Czvitkovics Pétert mindenesetre nem zavarja, hogy csak két napot pihenhet.

„Szerintem jobb többet játszani, mint edzeni. Nekem tetszene, ha szerda, szombat ritmusban rendeznék a meccseket. Nem érzem magam fáradtnak, remélem, ezt pénteken is bizonyítani tudom” – nyilatkozta a középpályás klubja honlapjának.

A futballista hozzátette, arra számít, hogy az Újpest nagy erőkkel rohamoz majd a mérkőzésen, ez pedig szerinte kedvezhet csapatának, mert jobban fekszik a Lokinak, ha nem felállt védelem ellen kell támadnia.

A mérkőzésre nemcsak a két csapat játékosai, hanem a rendőrök is fokozottan készülnek. A találkozóra utazó debreceni drukkereket az M3-as autópálya fővárosba vezető oldalán a 25-ös kilométernél található benzinkútnál várják majd a rend őrei, ahonnan külön kísérettel utaznak tovább a Szusza-stadionig.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. DVSC-TEVA17123238–14+24 39
2. Újpest FC18116134–18+16 39
3. Vasas18101730–28+2 31
4. ZTE FC1784529–24+5 28
5. MTK Budapest1884627–23+4 28
6. Szombathelyi Haladás1783624–15+9 27
7. Kecskeméti TE-ERECO1874727–24+3 25
8. FC Fehérvár1873820–23–3 24
9. Nyíregyháza Spartacus1866621–23–2 24
10. Diósgyőri VTK1865719–29–10 23
11. Győri ETO FC1764725–19+6 22
12. Gabona Trans-Kaposvár1864828–25+3 22
13. Budapest Honvéd1856724–29–5 21
14. Paksi FC1856724–34–10 21
15. BFC Siófok18321311–31–20 11
16. REAC18231321–43–22 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik