MLSZ: a Kentaro legalább 800 ezer eurót követel a szövetségtől

Vágólapra másolva!
2008.10.17. 01:08
A Kentaro nevű svájci marketingcég szerint korábbi partnere, a Magyar Labdarúgó-szövetség akkor is legalább 800 ezer euróval tartozik neki, ha jogszerűen bontotta fel vele a magyar válogatott hazai mérkőzéseinek közvetítési jogaira kötött szerződést.
A Kentaro csütörtökön közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben az olvasható, hogy a svájci Wadt kanton bírósága hitelesnek fogadta el a cég 800 ezer eurós igényét, ezért – egy korábbi döntés folyományaként – továbbra is zárolva marad a szövetség számláján 75 millió forint.A Kentaro szerint 30 napon belül döntés születhet arról is, hogy jogszerűen bontotta-e fel az MLSZ a megállapodást. Ha nem, akkor a Kentaro több millió eurós kártérítésre tarthat igényt.A Kentaro tavaly áprilisban indított pert, azzal vádolva az MLSZ-t, hogy jogszerűtlenül bontotta fel a magyar válogatott hazai mérkőzéseinek nemzetközi televíziós, valamint a kapcsolódó média- és reklámjogok értékesítéséből származó bevételek maximálására született szerződést. A cég ezért legalább 2,485 millió eurós kártérítést követelt. Az MLSZ a szerződésbontást követően a SportFive nevű céggel állapodott meg.Az ügy fejleményeként, a Kentaro közbenjárására júniusban zárolták az MLSZ-nek járó FIFA- és az UEFA-pénzeket, összesen 325 millió forint értékben. Októberben egy bíróság úgy határozott, hogy a zárolt összegből 250 milliót felszabadít, 75 millió viszont továbbra is zárolva marad.A hazai szövetség az MTI megkeresésére nem kívánt reagálni a csütörtöki közleményre.
Legfrissebb hírek

Az MLSZ közzétette az NB II következő idényének részletes őszi menetrendjét

Labdarúgó NB II
2025.07.11. 18:01

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan az 1. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 17:14

Elkészült az NB III csoportjainak beosztása

Labdarúgó NB II
2025.07.08. 17:30

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

A holnapi címlapsztoriban: Csányi Sándor a kényes témákat sem kerülte

Magyar válogatott
2025.07.01. 22:11

Az idén is megrendezik a Fülöp Márton kapustábort

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 09:16

Részletes feltételek az „ötmagyaros” szabályhoz – így jutnak a maximális forráshoz a futballklubok

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 09:45

30 éves játékosok is jönnek az NB II-ből; kevesebb külföldi érkező – ez már az új MLSZ-szabályozás egyik hozadéka?

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 19:52
Ezek is érdekelhetik