A hazai pályán játszó ETO esőben „égett” három góllal a Loki ellen

2008.08.04. 22:05
A Debrecen csapata 3–0-ra győzött a Soproni Liga második fordulójában a Győr ellen. A Loki Oláh Lóránt első debreceni góljával szerezte meg a vezetést, majd Szűcs István duplájával már a szünetig kialakította a végeredményt. UEFA-kupás csapataink közül a Debrecennek sikerült jól a főpróba.
A kép csalóka: Rudolf Gergely (balra) és társai legtöbbször megnyerték a párharcokat
Fotó: Németh Ferenc
A kép csalóka: Rudolf Gergely (balra) és társai legtöbbször megnyerték a párharcokat
A kép csalóka: Rudolf Gergely (balra) és társai legtöbbször megnyerték a párharcokat
Fotó: Németh Ferenc
A kép csalóka: Rudolf Gergely (balra) és társai legtöbbször megnyerték a párharcokat

A mérkőzés elején egyszerre esett az eső és sütött a nap, a győri és a debreceni szurkolók a melegítő játékosok felett szivárványban gyönyörködhettek. Ekkor még nem tudtuk, hogy a hazai szimpatizánsoknak ennél több öröm nem jut a mérkőzésen.


Az első pár perc tapogatózó játéka után lendületes, jó játék alakult ki a pályán. Az első nagy helyzet a 14. percben hagyta ki a Debrecen, Oláh Lóránt és Rudolf Gergely a jobbnál is jobb helyzetet keresett, így kimaradt a lehetőség.

Az ilyen nagy helyzet kihagyása után a futballtörvény szerint ETO-gólnak kellett volna következni. A győriek azonban nem tudták kihasználni az aktívan játszó légiós, Mario Bicák beadásait, a debreceniek pedig kontrákkal gyorsan játszották át a középpályát, és csatáraik is remekül szakadtak el a győri védőktől.

Egy ilyen kontra végén Oláh Lóránt meg is szerezte a vezetést Herczeg András csapatának a félidő közepén. A Győr igyekezett gyorsan javítani, és nyomást gyakorolt a debreceniek kapujára, védelme azonban nem zárt megfelelően.

Egy sarokrúgás után Szűcs István megszerezte élete első bajnoki találatát. A védő kilenc mérkőzést játszani az első gólja megszerzéséig, a másodikra azonban csak tizenkét percet kellett várni. A 42. percben Leandro beadása után csatárokat megszégyenítő mozdulattal ért labdába a 23 éves védő, és ezzel már 0–3 volt a félidőben!

A győri szurkolók füttyel küldték a csapatot az öltözőbe, a fütty pedig megmaradt a második félidőre is. A Győr nem játszott alárendelt szerepet, de a Loki összeszedettebb és érettebb csapat benyomását tette.

A győriek pontatlanul játszottak, a helyzeteket kihagyták, a Debrecen távoli lövésekkel (elsősorban Czvitkovics Péter révén) próbálkoztak. Völgyi Dániel kiállítása után Egervári Sándor alakulata a szépítés lehetőségét is elveszítette – az eredmény azonban nem változott már.

A hazai szurkolók hazafelé menet nem sok szép dologról tanácskozhattak, esetleg a szivárványról…

SOPRONI LIGA


Helyszín: Győr, ETO Park
Nézőszám: 3500
Játékvezető: Bognár T.
Asszisztensek: Márton, Butkai

A KEZDŐCSAPATOK
GYŐRI ETO DVSC-TEVA
1 Sztevanovics 1 Polekszics
25 Nikolov 28 Nagy Z.
5 Bank 17 Mészáros N.
26 Supics 2 Szűcs I.
14 Völgyi 6 Takács Z.
29 Koltai 30 Kiss Z.
7 Jäkl 27 Demjén
8 Józsi 4 Leandro
12 Bicák 77 Czvitkovics
11 Brnovics 14 Rudolf
10 Kovács I Z. 14 Oláh L.
Vezetőedző: Klubmenedzser:
Egervári Sándor Herczeg András

Gólszerzők: Oláh (23.), Szűcs I. (30., 42.)
Csere: Brnovics h. Pákolicz (46.), Koltai h. Tokody (46.), Jäkl h. Csermelyi (60.), ill. Oláh h. Szakály P. (66.), Demjén h. Dombi (75.), Nagy Z. h. Kerekes (89.)
Sárga lap: Nikolov (65.)
Kiállítva: Völgyi (79.)


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. DVSC–TEVA 2 2 – – 5–1 +4 6
2. Vasas 2 2 – – 5–2 +3 6
3. REAC 2 1 1 – 4–2 +2 4
4. Diósgyőri VTK 2 1 1 – 2–1 +1 4
5. Kaposvár 2 1 – 1 3–2 +1 3
6. Szombathelyi Haladás 2 1 – 1 2–2 0 3
6. ZTE FC 2 1 – 1 2–2 0 3
8. BFC Siófok 2 1 – 1 1–1 0 3
8. Fehérvár FC 2 1 – 1 1–1 0 3
8. Nyíregyháza 2 1 – 1 1–1 0 3
11. Paksi FC 2 1 – 1 3–4 -1 3
11. Újpest FC 2 1 – 1 3–4 -1 3
13. Budapest Honvéd 2 – 1 1 1–2 -1 1
14. MTK Budapest 2 – 1 1 2–4 -2 1
15. Kecskeméti TE 2 – – 2 1–3 -2 0
16. Győri ETO 2 – – 2 1–5 -4 0
Legfrissebb hírek

US Open: szetthátrányból verte a 3. kiemeltet Hacsanov

Tenisz
2026.09.03. 20:42

Öt meccslabdáról kapott ki Bondár Anna a Grand Slam-győztes, korábbi top 5-ös játékostól

Tenisz
2026.09.03. 20:13

Serie A: nyert Nápolyban a Como, hibátlan maradt az Inter és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.08.30. 22:50

Wimbledon: Stollár női párosban és vegyes párosban is továbbjutott

Tenisz
2026.07.05. 20:57

Wimbledon: Fritz és De Minaur is könnyedén lépett a nyolcaddöntőbe

Tenisz
2026.07.02. 15:19

Bravúr a javából: Fucsovics legyőzte a 16. kiemeltet Wimbledonban

Tenisz
2026.07.01. 15:58

Négygólos Fradi-siker a vízilabda-bajnokság rangadóján; nyert a Szolnok és az OSC

Vízilabda
2026.03.11. 20:40

Nagyot küzdött a Ferencváros, de a Tottenham túl nagy falat volt Vargáéknak

Európa-liga
2024.10.03. 20:44