Supka Attilának elege lett a kispesti kispadból – lemondott

Vágólapra másolva!
2008.05.20. 11:54
A magyar labdarúgó-bajnokság élvonalában (Soproni Ligában) szereplő Budapest Honvéd vezetőedzője, Supka Attila benyújtotta lemondását, amit a kispesti klub vezetősége el is fogadott. Az egykoron a Debrecent is irányító szakember a hétfő esti, Vasastól elszenvedett vereség után döntött úgy, hogy nem folytatja.
Supka Attila (jobbra) eddig bírta
Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
Supka Attila (jobbra) eddig bírta
Supka Attila (jobbra) eddig bírta
Fotó: Czagány Balázs (NS-archív)
Supka Attila (jobbra) eddig bírta

TAVASZI MÉLYREPÜLÉS

A Honvéd 14. helyen állna (2-4-7-es mérleggel: ebből az egyik győzelem a Sopron ellen automatikusan jóváírt 3–0) a Soproni Ligában, ha csak a tavaszi eredményeket vennénk számításba.
Supka Attila eddig bírta. Vagy mondhatnánk úgy, bekövetkezett, amit már mindenki sejtett. A kispesti csapat vezetőedzője benyújtotta lemondását, a vezetőség pedig elfogadta a szakember döntését.

A klubtól származó információk szerint, a vezetőséget némiképp váratlanul érte Supka döntése, ám mindenképp észlelték, hogy a hétfői, Vasastól elszenvedett vereség mennyire megviselte a mestert. A csapatnál azonban mindenki úgy tervezett, hogy a meglévő összeállításban fejezik be a szezont, s azután döntenek a folytatásról.

Ebben az esetben természetesen reális opció lett volna a szakvezető menesztése, hisz a csapat az őszi idényben az MTK mögött még a második helyen zárt, így néhányan már a bajnoki címről is elkezdtek álmodozni. Ehhez képest a tavasz csalódást keltett a Bozsik-stadionban.

Pár hónappal ezelőtt még hivatalosan is az első négy hely valamelyikének megszerzése a bajnokságban, valamint a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása volt az elvárás a csapattól.

Mostanra azonban a Honvéd visszacsúszott a nyolcadik helyre, és biztossá vált, hogy nem végezhet az élmezőnyben. A nemzetközi kupaszereplés azonban még meglehet a kispesti együttes számára, a Magyar Kupában ugyanis döntőt játszhat a Debrecennel a most már Vass László irányítása alá kerülő csapat.

A megbízott edző valóban csak megbízott, a kispestről származó hírek szerint ugyanis már megkezdték Supka utódjának keresését, ám a vezetők semmiképp sem akarják elkapkodni a döntést. Erre persze nincs is semmi ok, így elképzelhető, hogy a szezon végéig a Supka mellett pályaedzőként tevékenykedő Vass irányítja majd az együttest.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. MTK Budapest 28 18 6 4 61-23 +38 60
2. DVSC-TEVA 28 18 6 4 62-26 +36 60
3. Újpest FC 28 16 6 6 55-35 +20 54
4. Győri ETO 28 14 10 4 59-33 +26 52
5. Fehérvár FC 28 15 3 10 44-31 +13 48
6. Gabona Trans - Kaposvár 28 12 9 7 39-36 +3 45
7. ZTE FC 28 12 7 9 51-36 +15 43
8. Budapest Honvéd 28 11 7 10 41-32 +9 40
9. Vasas 28 11 5 12 37-42 -5 38
10. Nyíregyháza 28 10 7 11 30-34 -4 37
11. Paksi FC 28 9 8 11 48-48 0 35
12. REAC 28 7 9 12 42-54 -12 30
13. Diósgyőri VTK 28 5 12 11 40-58 -18 27
14. BFC Siófok 28 6 8 14 32-44 -12 26
15. Tatabánya FC 28 2 4 22 31-83 -52 10
16. FC Sopron 0 0 0 0 0 0 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik