Marijan Vlak csapata is biztosította helyét a legjobb négy között

Vágólapra másolva!
2007.10.27. 16:21
A Fehérvár jutott a labdarúgó Ligakupa legjobb négy csapata közé, miután a hazai 1-1-es döntetlent követően idegenben 2-2-t játszott a Győrrel. A találkozón a félidőben már két góllal is vezettek a vendégek, ám a 85. percre egyenlítettek a hazaiak. A folytatásban azonban már nem tudta kicsikarni a győzelmet - a 34. perctől emberhátrányban játszó - Egervári Sándor csapata.
Marijan Vlak csapata a négy közé jutott
Marijan Vlak csapata a négy közé jutott
Marijan Vlak csapata a négy közé jutott
Marijan Vlak csapata a négy közé jutott

Beigazolódtak az előzetes várakozások. A Ligakupa negyeddöntőiből - az első meccseket követően - mindössze a Győr Fehérvár elleni összecsapása ígérkezett izgalmasnak. Végül az első találkozó 1-1-es döntetlenje után a 2-2-es eredmény a vendégek továbbjutását eredményezte.

Nem úgy indult a találkozó, hogy az utolsó percekben még kérdéses lesz a továbbjutó kiléte. A 6. percben Dajics hozta helyzetbe Disztl-t, aki 12 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt, megszerezve ezzel a vezetést a vendégcsapatnak.

Nem egész fél órával később pedig már kettő volt a Fehérvár előnye. Ezúttal Horváth Ádám volt a legjobb helyen: a középpályás higgadtan értékesítette Csobánki "forintos" labdáját.

Nehéz helyzetbe került a Győr, két perccel a második találat után pedig úgy tűnt lehetetlenbe. Nikolov begyűjtötte második sárgáját, így már a 34. percben tíz főre fogyatkozott a hazai csapat.

A második félidőben nem sok említésre méltó esemény történt, egészen az utolsó tíz percig. Ekkor azonban gyökeresen megváltozott a mérkőzés forgatókönyve.

A 84. percben Bajzát remek egyéni teljesítményét követően Bogdanovics helyezett közelről a kapuba.

Egy perccel később pedig Brnovics távoli bombája már az egyenlítést eredményezte.

Az utolsó percekben mindent megpróbált a győztes (és ezzel együtt a továbbjutást jelentő) találat megszerzéséért a Győr, ám újabb gól már nem született. A Fehérvár idegenben lőtt több góllal jutott a Ligakupa elődöntőjébe

LIGAKUPA

NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
GYŐRI ETO FC-FEHÉRVÁR FC 2–2 (0–2)
Győr, 400 néző. Vezette: Veizer R. (Erős G., Jusuph Dharman)
GYŐR: Molnár P. – Nikolov, Stark (Supics, 44.), Kovács Z., Völgyi – Koltai, Bank, Urban (Bajzát, 62.), Tokody (Granát, 62.) – Bogdanovics, Brnovics
Vezetőedző: Egervári Sándor
FEHÉRVÁR: Sebők – Mészáros A., Fehér Zs. (Meggyes, a szünetben), Horváth G. (Janovics, 65.), Vadász – Bölcsföldi (Kakas, a szünetben), Csobánki, Pálfi, Horváth Á. – Dajics, Disztl D.
Vezetőedző: Marijan Vlak
Gólszerző: Disztl D. (6.), Horváth Á. (32.), Bogdanovics (84.), Brnovics (85. p.)
Kiállítva: Nikolov (34., második sárga lap után)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik