Felipe Massa minden téren javulást remél a Ferraritól Barcelonáig

2007.04.27. 18:24
A Bahreini Nagydíjon győztes Felipe Massa reméli, a Ferrari minden téren javul az 58. Formula 1-es világbajnokság következő, barcelonai futamáig. A maranellói csapat brazil pilótája szerint autójának teljesítménye az időmérő edzéseken és a viadalokon is jobb lehet, de természetesen nem állítja azt, hogy most nagy gondokkal küszködnének.
„Ha megnézzük a legutóbbi két versenyt, akkor egyértelműen észrevehetjük, hogy Malajziában nem voltunk elég jók, viszont Bahreinben ismét kiváló versenytempót értünk el. Most arra kell figyelnünk, hogy a lehető legtöbb területen javuljon az autón: az időmérő edzésen és a versenyen is előreléphetünk” – mondta Massa a Ferrari internetes oldalának adott interjújában.A brazil pilóta a szahíri sikernek köszönhetően az összetett verseny negyedik helyén áll, hátránya 5 pont az éllovas trióval (Fernando Alonso, Kimi Räikkönen, Lewis Hamilton) szemben. A konstruktőrök között az éllovas McLaren 5 ponttal előzi meg a Ferrarit.„Mindent alaposan kielemzünk, s megpróbálunk javulni a spanyolországi versenyre, még akkor is, ha az utolsó futam kiválóan alakult a számunkra. Ez a Ferrari habitusa, s ez nagyszerű dolog. Három verseny után elérkeztünk a világbajnokság egyik kulcspillanatához, hiszen a legjobbak azonos pontszámmal állnak. Nagyon szoros a csata, emiatt még fontosabbá vált a kemény munka, hogy a lehető legtöbb területen javítsunk az autón” – jelentette ki a dél-amerikai versenyző.Massa szerdán hazájában ünnepelte 26. születésnapját, majd jövő héten részt vesz a hétfőtől szerdáig tartó barcelonai Formula-1-es teszten. A Spanyol Nagydíjra május 11-13-án kerül sor a katalán város aszfaltcsíkján.
Legfrissebb hírek

C. Ronaldo után szabadon: Norrisnak senki sem mondja meg, mit ihat a futam után

F1
2026.09.15. 13:06

A népharag után már jövőre változhat a Madring vonalvezetése

F1
2026.09.14. 20:51

„Antonelli monumentális” – a Spanyol Nagydíj sajtóvisszhangja

F1
2026.09.14. 11:12

Russell közel a feladáshoz: Már nem is foglalkozom a bajnoki küzdelemmel

F1
2026.09.13. 19:21

Antonelli diadalmaskodott a Madringen, és újabb lépést tett a vb-cím megszerzése felé

F1
2026.09.13. 16:33

„Azt hittem, falnak megyek” – Norris nagy levegőt vett, és élete körét futotta a Madringen

F1
2026.09.12. 21:01

A semmiből a pole pozícióba: Norris megszelídítette a Madringet!

F1
2026.09.12. 17:05

A Mercedes továbbra is uralja a Madringet; Hamilton és Bearman is autót tört az elhúzódó harmadik edzésen

F1
2026.09.12. 13:50