Oktatta az OKC-t a Houston, nyert a Bulls Bostonban

GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2017.04.17. 09:02
null
Nikola Mirotic csak négy pontot szerzett, de azok látványosak voltak
James Harden és a Houston Rockets esélyt sem adott Russell Westbrooknak és a Thundernek, a texasiak 31 pontos, kiütéses győzelemmel kezdték a párharcot. Elveszítette viszont pályaelőnyét a Boston, amely első kiemeltként otthon kapott ki a Chicagótól. Damian Lillard és CJ McCollum őrült estéjével is csak megszorítani tudta a GSW-t a Portland, a Wizards pedig John Wall vezetésével hozta az elsőt az Atlanta ellen.

 

Washington Wizards–Atlanta Hawks 114–107

John Wall foghatatlan volt. A Wizards irányítója lubickolt a Hawks védekezése ellen, már az első félidőben is folyamatosan bontotta a védekezést, aztán a harmadik negyedben végleg „elszabadult": 15 pontot szórt ebben a játékrészben és vezérletével itt megléptek ellenfelük elől a fővárosiak. Wall végül 32 pontjával playoff-karriercsúcsot hintett és kiosztott mellé 14 gólpasszt is, az ő sebességével, bontásaival egyáltalán nem tudott mit kezdeni az Atlanta, ráadásul a pályafutása első playoff-meccsét játszó Markieff Morris (21 pont, 7 pattanó, 4 blokk) is nagyon pörgött – ugyan Bradley Beal vérét végig szívták Schröderék, ezt most elbírta a Washington. Az első félidei egál után a következő másfél negyedben eldöntötte a győztes kilétét a hazai csapat és bár a végén kozmetikázott a Hawks, összességében nem forgott veszélyben Wallék sikere – az első találkozón így megvédték a pályaelőnyt, a következőn már nagyobb nyomás lesz az Atlantán.

A festék volt a Hawks reménye. Az első negyedet még megnyerte és félidőben is vezetett a vendégcsapat, köszönhetően elsősorban a palánk alatti fölénynek – a lepattanózás és a kiharcolt büntetők terén nagyon megverték ellenfelüket Dwight Howardék. Utóbbi megmaradt a meccs végéig (39-17), de a pattanózást nem tudták megtartani a második félidőben, Howard sokszor nagyon eltűnt akkor már és jó számai (25 pont, 9 gólpassz) ellenére Dennis Schröder sem igazán tudott csapata élére állni – védekezésben súlytalan volt Wall betörései ellen, ezen a poszton pedig el is ment számukra a meccs. Érdemes kiemelni viszont a kezdőben helyet kapó újonc Taurean Prince-t, aki 14 ponttal és hat lepattanóval jelentkezett, rá így elsőévesként is lehetett számítani, míg Hardaway Jr.-ra például egyáltalán nem – a negyedik negyedben már érződött, hogy ezúttal tehetetlen a társaság, két nap múlva lehet újra próbálkozni.

A Wizards legjobb dobói: Wall 32/6, Beal 22/6, Morris 21/6
A Hawks legjobb dobói: Schröder 25/9, Millsap 19, Prince 14/6

A párharc állása: 1–0 a Wizards javára

Golden State Warriors–Portland Trail Blazers 121–109

Két ember a ligaelső ellen. Egészen elképesztő teljesítményt rakott le az asztalra CJ McCollum és Damian Lillard a vendégeknél, a két hátvéd ugyan nem sokat passzolt ezen az estén, de leszegett fejjel hihetetlen pontmennyiséget termelt – ketten együtt 75-nél álltak meg végül, de ez már „lassulásnak” számít az első félidei játékukhoz képest. McCollum már a nagyszünetben 27-nél járt egyébként, ráadásul Nurkic nélkül a vártnál jobb védekezést mutatott be a társaság, így egészen a negyedik játékrészig partiban is volt, három negyed után egál volt az állás és csak a záró etapban tudott meglépni a GSW. Végül azonban a két dobógép félelmetes estéje sem lett elég a győzelemhez, ahogy arra lehetett is számítani, túldobni nem nagyon lehet ezt a Warriorst, főleg az Oracle-ben, így dicsőséges bukás lett Lillardék sorsa - kérdés, hogy min tudnak változtatni, ugyanis arra azért nem nagyon lehet alapozni, hogy ők majd legközelebb nyolcvanat, vagy nyolcvanötöt dobnak...

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

Nem volt rossz a Warriors. Védekezésben ugyan voltak kihagyásaik a hazaiaknak, de a gyűrűt elég jól védték és ha nem dob be ennyi extrát a McCollum, Lillard páros, akkor már félidőben is minimum tíz ponttal vezetett volna a GSW. Nem így történt, megkapták ezeket az extra kosarakat sorozatosan, támadásban (főleg eleinte) nem vigyáztak eléggé a labdára, így küzdeniük kellett, de a záró etapban Draymond Green (19 pont, 3/4 tripla, 12 pattanó, 9 gólpassz, 3 labdaszerzés, 5 blokk), illetve Ian Clark révén azért ellépett a társaság, amit aztán megspékelt még Kevin Durant és Steph Curry – több volt bennük a vendégek két extra teljesítményénél, végül látványos meccsen hozta az elsőt Steve Kerr csapata.

A Warriors legjobb dobói: Durant 32/6, Curry 29/9, Green 19/9
A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 41/12, Lillard 34/9, Turner 12/6

A párharc állása: 1–0 a Warriors javára

Boston Celtics–Chicago Bulls 102–106

Megvan a bravúr. Nyolcadik kiemeltként érkezett a találkozóra a Chicago, de nagyrészt mégis az ő akaratuk érvényesült, a hajrában pedig a maguk javára is tudták fordítani a meccset a keleti alapszakaszgyőztes otthonában. Ennek fő oka Robin Lopezék palánk alatti dominanciája volt, az együttes húsz támadópattanót szedett össze és összességében 53–36-ra nyerte a lecsorgók csatáját, ezen felül a védekezés is jól működött, támadásban pedig Jimmy Butlerre építkeztek – a vezér 30 pontig jutott és a negyedik negyedben is hátára vette övéit. Az utolsó öt perchez érkezve aztán még feljebb kapcsoltak a vendégek és egy 14–4-es rohammal döntő előnybe kerültek – addig két labdánál távolabb egyik csapat sem húzott el, ez viszont már elégnek bizonyult a győzelemhez. Ugyan a Boston még egyszer visszajött az utolsó másodpercekben, de Butler nem hibázott a büntetővonalról, így kezdésnek rögtön meglepte az első kiemeltet a Chicago és elvette a pályaelőnyt – javítani való náluk is akad, de a második találkozón már nem rajtuk lesz a nyomás.

Nehéz szívvel. Tegnap autóbalesetben elhunyt Isaiah Thomas húga, így a Boston házi MVP-je nagyon nehéz lelkiállapotban lépett pályára, de ez nem igazán látszott a játékán – 33 ponttal (10/19 mezőnyből) és hat gólpasszal jelentkezett, ezúttal is ő volt a gárda vezére. A baj sokkal inkább a rengeteg pontatlansággal, idegességgel volt hazai oldalon, amit aztán ha a dobásokkal nem is, de a lepattanók terén kihasznált a Chicago, a Celtics egy pillanatig sem tudott fölénybe kerülni – Bradleynek és Horfordnak voltak jó időszakai, utóbbi ezúttal is fontos faktor volt támadásban, de a nyilvánvaló gyengeségeket ő sem tudta elfedni. 88–87 után aztán végleg kifulladt a Stevens-legénység és bár a végén a nagyot hajtó Thomas két kosárral még visszahozta csapatát, fordítani már nem volt esély – a következő találkozón komoly nyomás alatt lesz a Boston, azt mindenképpen hoznia kell.

A Celtics legjobb dobói: Thomas 33/9, Horford 19/3, Bradley 14/12
A Bulls legjobb dobói: Butler 30/9, Portis 19/9, Lopez 14

A párharc állása: 1–0 a Bulls javára

Houston Rockets–Oklahoma City Thunder 118–87

Elsőre kiütés. Ugyan az első félidőben még többé-kevésbé tartotta a lépést a Thunder és csak öt pont volt közte a nagyszünetben, de a fordulás után már nem adott esélyt ellenfelének a Houston és átgázolt rajta – a záró etapra már tizenöt pontos fórral mehettek a texasiak és nem volt kérdés, hogy ki hozza a párharc első meccsét. James Harden végig rendkívül agresszív volt, igaz, a fordulás után kicsit „állított a kapcsolón”, de végül 37 ponttal, 7 pattanóval, 9 gólpasszal, 3 szerzett és 2 eladott labdával zárt, mellette remekelt Patrick Beverley és a Houston úgy vert 31 pontot a Thunderre, hogy a Gordon, Williams, Ariza, Anderson sor összesen 27 pontot és 2/15 triplát tett hozzá. Elsőre több kategória különbség volt a csapatok, illetve a két vezér között is, ez nyilván azért változni fog a későbbiekben, de az látszik, hogy a Rocketsben még így is van tartalék...

Westbrooknak nem ment. A Thunder méretes zakójának fő oka éppen a vezér, Russell Westbrook játéka volt, aki ma borzasztó teljesítménnyel rukkolt elő: 22 pontjához kellett 23 mezőnykísérlet, hét gólpasszára jutott kilenc eladott labda és egész estéje az erőlködésről szólt, nem tudta mozgatni, vezetni csapatát. A centerekhez a megszokottnál jóval kevesebbszer jutott el a labda, Victor Oladipo is botrányosan (1/12 mezőnyből, 0/6 tripla) célzott, pedig Andre Robersontól extra (4/6 hármas) estét kaptak támadásban. Elöl gyakorlatilag semmi nem működött náluk a megszokott dolgokból, míg védekezésben képtelenek voltak lelassítani Hardent, így a még jól sikerült első negyed (ekkor még járt a labda Adamséknék, ekkor dobott két hármast Roberson) után közük sem volt az összecsapáshoz.

A Rockets legjobb dobói: Harden 37/9, Beverley 21/12, Nene 15
A Thunder legjobb dobói: Westbrook 22/9, Roberson 18/12, Grant 10

A párharc állása: 1–0 a Rockets javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik