Női kosár Ek: a Szekszárd szeretné megrendezni a négyes döntőt

Vágólapra másolva!
2021.03.22. 14:54
null
A Szekszárd szeretné megrendezni a négyes döntőt (Fotó: Mártonfai Dénes/Tolnai Népújság)
Az Atomerőmű KSC Szekszárd női kosárlabdacsapatának klubigazgatója, Szabó Gergő az együttes jó szereplésében bízik az Európa-kupa négyes döntőjében, amelyet szeretnének megrendezni – írja az MTI.

 

Az M4 Sport Sporthíradó című műsorában a klubvezető hétfőn azt mondta: itthon és a nemzetközi porondon kimondottan jól szerepel a szekszárdi csapat az úgynevezett buboréktornákon. Ezeknek szerinte egyrészt összetartó ereje van, másrészt Djokics Zseljko vezetőedző „nagyon profin össze tudja rakni” csapatát ezekre a két-hárommeccses tornákra, amelyeken mérkőzésről mérkőzésre jobb teljesítményre képesek. Kiemelte: Djokics öt éve irányítja a szekszárdiakat, akik ebben az időszakban évről évre fejlődtek, és szintet is tudtak lépni. Az együttes a múlt héten, Törökországban nyolcaddöntős francia, majd negyeddöntős török riválisát is legyőzte.

„Nyolc közé már jutottunk korábban az akkor még más rendszerű Európa-kupában, de négy közé még soha. Ez egy nagyon nagy előrelépés, valamint egyben óriási lehetőség ennek a klubnak és kis városnak, mert két mérkőzés alatt óriási sikert lehet elérni” – mondta.

Az április 9–11-én sorra kerülő négyes döntőben – amelynek még nincs végleges helyszíne – a szekszárdiak az olasz Reyer Veneziával találkoznak az elődöntőben, a másik párban a francia Carolo Basket csap össze a spanyol Valenciával. Szabó Gergő elmondta: bár nagyon erős a mezőny, optimistán tekint a négyes döntőbeli szereplésükre.

„A Venezia rendkívül erős ellenfél, nagyon értékes játékosállománnyal, és ugye kérdéses még a torna helyszíne is. Tudomásom szerint nem hivatalosan ők és a Valencia már előre jelezték rendezési szándékukat, de mi is gondolkodunk a pályázaton, és ennek érdekében a kollégáimmal már megtettük az első lépéseket. Egyeztettem a polgármester úrral, és utánaérdeklődtünk a szálláslehetőségeknek” – nyilatkozta. Hozzátette: van információja arról is, hogy esetleg semleges helyszínen rendezik a négyes döntőt, miután Sepsiszentgyörgy is adott be pályázatot.

„Sok mindenen múlik tehát a szereplés a négyes döntőben, de szeretnénk döntőt játszani. Sportemberek vagyunk, győzni akarunk” – nyilatkozta.

Az együttesnek azonban előbb a bajnoki rájátszásban lesz még feladata, ahol ezen a héten a negyeddöntőben két mérkőzés biztosan vár rá a Ludovika FCSM Csatával szemben. A klubvezető hangsúlyozta: nem lesz könnyű igazolniuk a papírformát, mert riválisuk „kellemetlen ellenfél”, a játékosaik pedig „kiválóan dobnak mezőnyből”, és okoztak már számukra nehéz perceket.

Szabó Gergő kifejtette: a februárban szerződtetett, kétszeres WNBA-győztes DeWanna Bonner „vérbeli profiként” nemcsak gyorsan beilleszkedett az Atomerőműbe, hanem képességeinek megfelelően azonnal kulcsjátékossá vált. A játékost kifejezetten a nemzetközi kupaszereplés miatt szerződtették, de a bajnoki rájátszásban is pályára lép majd. A következő idényről még nem egyeztettek vele a szekszárdiak, a klubigazgató azonban bizakodó, hogy a WNBA-szezon után talán lehet közös folytatás.

„Nemcsak egyénileg, hanem csapatszinten is óriási erősítés. Nagyon jól érzi magát, dicsérte a lányokat, az edzőt, és rövid idő alatt sikerült jól beilleszkednie” – mondta.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik