Női kosár Ek: a Szekszárd története során először jutott be az elődöntőbe

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.03.18. 18:34
null
Elődöntős a Szekszárd (Fotó: fiba.basketball)
A Szekszárd tíz ponttal legyőzte török riválisát a női kosárlabda Európa-kupa csütörtöki negyeddöntőjében, így története során először jutott be a sorozat legjobb négy csapata közé.

 

Jöhet az olasz éllovas

Az elődöntőben a Reyer Venezia lesz a Szekszárd ellenfele, az olasz bajnokság listavezetője a sepsiszentgyörgyi buborékban vetett véget a Sepsi-SIC történelmének legsikeresebb európai kupakalandjának. A székelyföldi együttes szurkolói, ha már a Sepsi Arénába nem mehettek be, a mérkőzés előtt zöld füstfáklyákkal, énekelve várták a csarnok előtt a csapat buszát.

A négyszeres román bajnok, bár 36 percen át szorossá tette a találkozót, vezetni csak a második negyedben tudott egy rövid időre. A velencei együttes elsősorban a palánkok alatt volt jobb, lepattanózásban 37-27-re nőtt a Sepsi fölé, és csupán nyolc pontot engedett a hazai centereknek. Az utolsó négy percben pedig Debora Carangelo (15 pont) tripláival tíz fölé nőtt a Reyer előnye, ráadásul ekkor már a szentgyörgyiek legjobbját, Rebekah Gardnert (24) sikerült kikapcsolniuk.

B. M.

A törökországi Kayseriben kialakított buborékban – a francia Hainaut Basket keddi legyőzése után – az Elazig Il Özel Idarespor csapatával találkoztak egymérkőzéses párharcban az NB I alapszakaszát harmadik helyen záró tolnaiak.

Az első negyedben megszerzett kilencpontos előnyt megtartották a nagyszünetig, és bár a török együttes a záró játékrészben négy pontra megközelítette (71–67), a Szekszárd a hajrában újra növelni tudta a különbséget és továbbjutott.

A Szekszárd – amelyben (a kezdő ötösre alapozva) öten is legalább tíz pontot dobtak – története során először került a sorozat legjobb négy csapata közé. Az elődöntőket április 9-én, a finálét 11-én rendezik.

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–ELAZIG IL ÖZEL IDARESPOR (török) 77–67 (22–13, 21–21, 16–17, 18–16)
Kayseri, zárt kapuk mögött. V: 
Faur (román), Ivanovics (szerb), Milicevic (bosnyák)
SZEKSZÁRD:
STUDER Á. 16/12,Theodoreán3/3,BONNER21/3,GOREE14,McCall10. Csere: Krnjics1,FRISKOVEC12/6, Gereben, Miklós. Edző:Djokics Zseljko
ELAZIG:Baric4,  MITCHELL24/6,Takmaz3/3,  Vitola13/3, CANNON20/3. Csere:  Özelci3/3, Tucak, Sonmez. Edző: Aziz Akkaya
Az eredmény alakulása. 3. perc:1–3.5. p.: 9–5.9. p.:20–10.  11. p.: 24–13.14. p.:  31–17.17. p.: 34–23.19. p.: 39–32.24. p.: 49–40. 26. p.: 52–46.29. p.: 59–48.32. p.: 59–53.33. p.: 67–55.38. p.: 71–67.33. p.: 67–55
Kipontozódott: Baric (26. p.), Theodoreán (38. p.), Takmaz (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: –Nagyon büszke vagyok a csapatra, történelmet írtunk, és egyet megint előrelépett a klub eredményesség szempontjából. Nagyszerű siker ez nekünk, a városnak és a magyar kosárlabdának. Az előre eltervezett taktikát és haditervet szinte maradéktalanul végrehajtottuk, s noha ellenfelünknél Bika Baric kipontozódása után Kelsey Mitchell szinte egyedül játszott, ami elég furcsa volt, meg tudtuk nyerni a meccset. Boldogok vagyunk, s talán még fel sem fogjuk, mit értünk el.

További eredmény
Reyer Venezia (olasz)–Sepsi-SIC (romániai) 78–64

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik