Női kosár NB I: a Sopron durván kiütötte a ZTE-t

Vágólapra másolva!
2012.11.03. 17:15
Az UNIQA-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata egy szoros negyedet követően megsemmisítő, 72–37-es csapást mért a vendég ZTE-re az NB I 8. fordulójában.

A múlt héten a bajnoki címvédő Győrt legyőző (ezzel az aranyérmes veretlenségét is elvevő) ZTE csupán egy negyeden keresztül tudott ellenállni: ezt követően 14–9-re vezetett a Sopron. A házigazda a 15. percre két számjegyűre növelte a különbségek, a zalaegerszegi időkérések semmit sem segítettek, a jól védekező és induló Sopron folyamatosan növelni tudta előnyét.

Már a szünetben is közel húsz volt közte, és a Sopron nem állt le, teljesen megfogta ellenfele támadójátékát és megroppantotta a Zalaegerszeget. Az utolsó negyedben már a fiatalok is bejöttek „játszadozni”, és nekik is jól ment: a házigazda meglepően nagy különbségű, harmincöt pontos sikert ünnepelhetett.

A Vasas–Cegléd mérkőzésen hiába volt Barnai Judit szenzációs dupla duplája (14 pont, 22 lepattanó), a hazaiak nem mentek vele semmire. A 35. percben a piros-kékek két pontra (51–53) megközelítették a ceglédieket, ekkor azonban Orbán Katinka triplája sikeresnek bizonyult és a Medgyessy Dóra által kiválóan irányított (9 assziszt) vendégeknek végül sikerült megtörnie a hazaiak feltámadását.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
8. FORDULÓ
UNIQA EUROLEASING SOPRON–ZTE NKK 72–37 (14–9, 27–14, 18–2, 13–12)
Sopron, 300 néző. V: Papp P., Jakab L., Surányi G.
SOPRON: Fegyverneky 10, JOHNSON 11/3, ZAVECZ 9, Milovanovics 10, KRNJIC 13. Cs: ZSOVÁR 6, Teilane 2, Pál Sz. 3, Licskai 4, Böröndy 2, Weninger, Vágvölgyi 2. Edző: Székely Norbert
ZTE: Czank 1, Varga Zs. 2, Szélesy 5/3, Vida 5/3, Crasnoscioc 2. Cs: Horváth Zs. 2, GENSLER 9/3, Ambrus 4, Szalay 7. Edző: Gáll Tamás
Az eredmény alakulása. 4. p.: 4–2. 6. p.: 6–7. 8. p.: 12–9. 12. p.: 18–12. 15. p.: 26–16. 18. p.: 34–19. 23. p.: 47–23. 28. p.: 54–25. 33. p.: 66–29. 37. p.: 70–33
Kipontozódott: Varga Zs. (24. p.), Gensler (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert: Jó volt látni, hogy mindenki jól mozgott a csapatban. Aki beállt, mind értékes perceket töltött el a pályán. Külön öröm számomra a fiatalok lendületes játéka.
Gáll Tamás: – Megjártuk a mennyet és a poklot. Míg a Győr ellen nagyon jól, Sopronban csapnivalóan játszottunk.

 

PINKK PÉCSI 424–DKSK MISKOLC 63–60 (13–18, 26–19, 7–14, 17–9)
Komló, 400 néző. V: Balogh Gy., Jurák K., Tőzsér D.
PÉCS 424: TÖRÖK 5/3, Ruják 4, Laczi 6, DOROGOBUZOVA 17/3, BRUMMERMANE 15/3. Cs: Sarok 4, Lengyel, Kovács K. 5, Kováts M. 4, Pénzes 3/3. Edző: Roberto Hernandez
DKSK: Fürtös 8/6, RAVEN 23/3, Skoric 7/3, Bozóki 9, Sanford 2. Cs: Bukovszki 2, Szabó P. 5, Reiner 4. Edző: Peresztegi Nagy Ákos
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–12. 13. p.: 18–22. 17. p.: 30–32. 25. p.: 43–41. 36. p.: 52–59
MESTERMÉRLEG
Roberto Hernandez: – Azzal tudtuk megnyerni, hogy igazi csapatként küzdöttünk, a szív diadala volt.
Peresztegi Nagy Ákos: – A második negyed gyenge védekezése, és a negyedik játékrész egyénieskedő támadójátékának köszönhetően vereséget szenvedtünk.
MKB-EUROLEASING VASAS–CEGLÉDI EKK 57–66 (12–21, 14–14, 19–11, 12–20)
Pasaréti út, 100 néző. V: Bognár, Tóth K., Németh A.
VASAS: Koch 1, Pusztai 8, BAJNÓCZI 14/3, Mansaré M. 11, BARNAI 14. Cs: Hegedűs J. 6, Katona Sz. 3, Müller. Edző: Diósadi Deák Éva
CEGLÉD: MEDGYESSY 12, ORBÁN 18/6, Baksa 5, Hegedűs R. 4, Mrozinska 10. Cs: Serbán 12, Cymmer 4, Filipowicz D. 1, Kobolák. Edző: Újhelyi Gábor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–2. 8. p.: 10–16. 13. p.: 17–22. 19. p.: 24–32. 24. p.: 36–39. 28. p.: 40–44. 33. p.: 49–53. 37. p.: 51–62
Kipontozódott: Katona Sz. (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Diósadi Deák Éva: – Nem sok hiányzott az első győzelmünkhöz. A dobószázalékunkon és a védekezésen kell még javítanunk.
Újhelyi Gábor: – Borzasztó ritmustalanul játszottunk. Érhetetlen számomra az a tény, hogy a sokadik mérkőzésen veszítjük el a lepattanó harcot.
AZ ÁLLÁS
1. UNIQA Euroleasing Sopron 8 8 618–378 1.000 16
2. HAT-AGRO UNI Győr 6 5 1 460–330 0.917 11
3. PEAC Pécs 8 6 2 570–487 0.875 14
4. ZTE NKK 7 4 3 463–463 0.786 11
5. PINKK-Pécs 6 3 3 383–387 0.750 9
6. DKSK Miskolc 8 4 4 634–525 0.750 12
7. Atomerőmű-KSC-Szekszárd 8 3 5 548–585 0.688 11
8. BSE-FCSM 7 2 5 390–524 0.643 9
9. Ceglédi EKK 8 2 6 526–658 0.625 10
10. MKB Euroleasing Vasas 8 8 378–633 0.500 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik