Női kosár Európa-kupa: soproni továbbjutás, búcsúzó PEAC

Vágólapra másolva!
2015.01.22. 19:57
null
A sárga mezes soproniak továbbra is hibátlanok az Európa-kupában (Fotó: Korponai Tamás)
A papírformának megfelelően a Sopron továbbment, míg a PEAC-Pécs búcsúzott a női kosárlabda Európa-kupa nyolcaddöntőjében.

A Sopron 24 ponttal nyert az oda-vissza vágós párharc első, idegenbeli összecsapásán a svéd Udominate Basket ellen, így megnyugtató előnyről várhatta a második meccset. A magyar csapat a hazai bajnokságon kívül a második számú európai kupasorozatban sem talált még legyőzőre, és abban bízott, ez a sorozata nem most szakad meg.

A Sopron 6–0-val nyitott, és bár utána fordítottak a svédek, az első szünetben néggyel ment a magyar együttes. A meccs a folytatásban is szorosan alakult, a második negyed nagy részében például az umeaiak vezettek, a félidőben azonban 47–46-volt az állás a 31 pontjával a mezőny legeredményesebbjének bizonyuló Kayla McBride vezette Sopron javára.

Egyik csapat sem tudott tartósan ellépni, a Sopron hatpontos harmadik negyedbeli fórja hátrányba fordult a záró játékrészben, a végjáték azonban a hazaiak javára dőlt el. Kettős sikerrel jutott így negyeddöntőbe a Sopron. A Sopron először szerepel a második vonalnak számító Ek-ban, miután az ősszel a legjobb csapatokat felvonultató Euroligában 1996 óta először nem indult magyar együttes. Az Ek-negyeddöntő mérkőzéseire február 5-én és 12-én kerül sor, a Sopron ellenfele az izraeli Maccabi Bnot Asdod lesz.

A PEAC-Pécs és ellenfele, a Besiktas is kikapott a nyolcaddöntő két felvonása között hazája bajnokságában: a pécsiek a DVTK otthonában 76–71-re, az isztambuliak pedig 91–68-ra az euroligás Agü Spor Külübü vendégeként. A múlt szerdán Pécsen 63–56-ra nyerő török csapat favoritként várhatta a visszavágót. A PEAC a csapatkapitány, Raksányi Krisztina és a bokasérüléssel bajlódó ausztrál irányító, Natalie Hurst nélkül is jól tartotta magát, félidőben még csak 29–26-os hátrányban volt. A meccs második felében aztán biztossá tette győzelmét a Besiktas, amely végül 72–50-re nyert.

Akadt egy másik, török-magyar érdekeltségű párharc is: a török Mersinben Horti Dóra jól játszott, 10 ponttal, 5 lepattanóval és 3 assziszttal segítette sima továbbjutáshoz csapatát.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
UNIQA EUROLEASING SOPRON–UDOMINATE BASKET (svéd) 81–76 (25–21, 22–25, 18–17, 16–13)

Sopron, 500 néző. V: Cekov (bolgár), Matejek (cseh), Hoxhaj (albán)
Sopron: Ciglar 9/3, HARTLEY 7, MCBRIDE 31/9, Crvendakics 11/3, Krnjics 2. Csere: SZTANKOVICS 16, Simon 3/3, Licskai 2. Edző: Igor Polanek
Udominate Basket: NORDSTRÖM 8, Brown 11, Rosanio 16/3, Lukavocicova 13/3, PIKCIUTE 20. Csere: Zanoni 5/3, Jakobsson, Kabengano, Tava 3/3. Edző: Mikael Blomqvist
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–0. 6. p.: 10–11. 8. p.: 19–15. 13. p.: 27–30. 16. p.: 34–38. 18. p.: 45–45. 23. p.: 53–48. 25. p.: 57–54. 32. p.: 68–71. 35. p.: 75–71. 38. p.: 77–75
Tj:
a Sopron, kettős győzelemmel, 184–155-ös összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Igor Polanek,
a Sopron edzője: – Örülök, hogy továbbjutottunk a legjobb nyolc közé, mert itt van a helyünk. Ellenfelünk az igazi arcát mutatta, láthatttuk, a csapat nem rossz, az első mérkőzés fantasztikus eredménye most értékelődik fel igazán, de hát nincs könnyű ellenfél a rájátszásban.
Mikael Blomqist, az Udominate Basket edzője: – Az ellenfél nyomás alá helyzett minket, ebből sok labdát szereztek. Az első meccshez képest sokat javultunk, már majdnem úgy játszottunk, ahogy tudunk, de aSopron ellen ezúttal ez erre volt elég.

BESIKTAS JK (török)–PEAC-PÉCS 72–50 (14–13, 15–13, 22–14, 21–10)
Isztambul,
300 néző. V: Vassallo (máltai), Clivaz (svájci), Peltekov (bolgár)
Besiktas: Tasci 6, Eldebrink 4, Akkaya 8, Hooper 22/12, Kulichová 2. Csere: Atacan 6/6, Dalgalar 11/9, Güler 4, Avci 1, Morrison 8, Özek, Uzun. Edző: Ömer Buharali
PEAC-Pécs: Szücs R. 4, N. Jovanovics 9/6, Orozovics 4, Williams 6, T. Jovanovics 16. Csere: Pap R. 5, Raus 4/3, Kaposi 2, Sellei, Zólyomi. Edző: Djokics Zseljko
Az eredmény alakulása. 5. perc: 8–3. 8. p.: 11–11. 11. p.: 14–15. 15. p.: 20–20. 19. p.: 26–26. 22. p.: 32–30. 26. p.: 40–37. 30. p.: 51–40. 34. p.: 64–48. 38. p.: 68–48
Továbbjutott: a Besiktas (135–106-os összesítéssel)
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko
: – Nagyon büszke vagyok a csapatomra, és ez értendő az egész Európa-kupa szereplésünkre, hogy ott voltunk a legjobb tizenhat csapat között, illetve erre a meccsre is, mert 30 percig teljesen egálban voltunk egy egészen más lehetőségekkel rendelkező csapat ellen. A sok szerencsétlen sérülés miatt az olyan fiatalok, mint például Szücs Réka, sok lehetőséget kaptak, ők ebből csak profitálhatnak a jövőben. Most már a magyar bajnokságra koncentrálunk, illetve arra, hogy a sérültjeink minél hamarabb felgyógyuljanak.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Szpartak Moszkva (orosz)–Istanbul Üniversitesi (török) 62–68
Tj:
az Istanbul, 137–133-as összesítéssel
Adana Botas (török)–Nantes Reze (francia) 90–69
Tj
: a Botas, 160–153-s összesítéssel
Mersin (török)–Szpartak Noginszk (orosz) 75–80
Tj:
a Mersin, 157–139-es összesítéssel
Maccabi Bnot Asdod (izraeli)–Csevakata (orosz) 60–50
Tj
: az Asdod, 131–117-es összesítéssel (71–67)
Lille Metropole (francia)–Namur Capitale (belga) 85–54
Tj:
a Lille, 145–108-as összesítéssel
Castors Braine (belga)–Carolo Basket (francia) 61–52
Tj:
a Castors Braine, 148–126-os összesítéssel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik